Kóka Róbert
A bátoriak nem ültek a babérjaikon, és attól még, hogy ők fordulnak az első helyen az NB III-as bajnokság tavaszi fordulóira, a téli szünet sem telt eseménytelenül. Egyrészt a csapat tagjai minden szerdán összejöttek, hogy közös gyakorláson tartsák karban izmaikat, másrészt volt rá példa, hogy egyesületi színekben indultak teremtornákon, de a játékosoknak egyébként sem volt tiltva a téli futballozás.
És a jelek szerint a Nyírbátori FC vezetőit nem tette kényelmessé az őszi elsőség, hiszen a háttérben mindent megtesznek a csapat megerősítéséért. A fáradozásnak már kézzelfogható jele is van, hiszen a listavezetőnél folytatja pályafutását Kóka Róbert, akit éppen az egyik legfőbb riválistól, a Tiszakanyártól szereztek meg. A középpályásnak lejárt a szerződése Kanyáron, ezt kihasználva csaptak le rá Bátorban.
– Magam is úgy ítélem meg, hogy Kóka Róbert megszerzése nagy fogás, hiszen a védekező- és a támadójátékunkban is tud segíteni, arról nem beszélve, hogy vele többféle szerkezetet is alkalmazhatunk – mondta az új szerzemény csatlakozásának jelentőségéről Fogarasi Zoltán, a nyírbátoriak edzője.
A középpályán már csak azért is szükség volt a létszámbővítésre, mert Csáki József súlyos sérülés következtében három-négy hónapra kidőlt a sorból, így rá a tavasz nagy részében nem számíthatnak Bátorban. Nincs már a csapatnál Marozsán Mihály sem – a szélsővel nagyot fordult a világ, hiszen tavaly ilyenkor még az élvonalbeli Siófok édesgette magához, hogy ezúttal hol folytatja, az még nem dőlt el véglegesen.
A szerdai első edzésen még egy új arc tűnik majd fel, Tóth Tiboré. Az ősszel Kisvárdán futballozó támadó egyelőre még nem írt alá szerződést, de Fogarasi Zoltán úgy számol vele, mintha teljes jogú csapattag lenne. Így lesz már ez a szombati Stadion Diner Kupa rajtján is, amikor a bátoriak a Tiszalökkel találkoznak a nyíregyházi műfüvön.
- Bodnár Tibor -