A rizs, a tészta és a zöldségek hazája

Magyar Sára öt hónapot töltött Ázsiában
Magyar Sára öt hónapot töltött Ázsiában
Nyíregyháza – Sárát elvarázsolta az ázsiai konyha sokszínűsége.


– Annyira válogatós vagyok, hogy mielőtt elutaztam Kínába, volt egy nagyon fontos feladatom: tudatosítottam magamban, hogy muszáj mindent megkóstolni – mesélte lapunknak a nyíregyházi Magyar Sára, aki kínai szakos egyetemistaként egy sikeres pályázatnak köszönhetően négy hónapig volt Sanghajban, és mielőtt a napokban hazatért, Malajziában és Balin is eltöltött közel két hetet. Szabadidejében felkereste a kontinensnyi ország nevezetességeit, így – mondanunk sem kell – életre szóló élményekkel gazdagodott. De nemcsak a nagy fal, Kuala Lumpur vagy az indonéz szigetvilág gyöngyszeme varázsolta el a fiatal lányt, hanem az ételek sokszínűsége is.

Furcsa húsok…

– Tudtam, hogy ha nem akarok éhen halni, meg kell ennem az ázsiai ételeket, ami azért sem ígérkezett egyszerűnek, mert itthon szinte soha nem ettem kínait, talán az édes-savanyú és a mézes csirke volt csak a kivétel, de kint rájöttem, hogy az itthon kapható kínai és a valódi kínai ételek között ég és föld a különbség – persze az eredeti javára – mondta Sára, aki a reggelizési szokásain Sang­hajban sem változtatott: általában zabpelyhet evett.

– Az ázsiai országban reggelire is rizset fogyasztanak, de valamilyen húsos gombóc és tej is kerül az asztalra. A Kínában élők nagy része laktózérzékeny, így növényi eredetű tejeket isznak. Vannak péksüteményeik, de a legtöbb édes, furcsa módon még a kenyér is, így amikor már vágytam az itthon megszokott sós kiflire, elmentem egy nagy nemzetközi áruházlánc boltjába, és ott vettem. Legtöbbször az iskola menzáján ebédeltem, ahol, mivel sok az európai diák, az ételek között voltak spagettifélék, ahogy rántott hús is, és sült krumpli is, de néha-néha egy pizzériába is betértem. A kínaiak sok levest esznek, de nem mindig ebédre: ezekben rengeteg a tészta, a zöldség, és mindenféle húsokkal rakják tele – ez utóbbiak időnként egy kicsit furcsák voltak, így sokszor csak a tésztát ettem ki belőlük. Volt egy étterem közel az iskolához, oda például imádtunk járni, mert a levesük íze hasonlított az itthoni húslevesére, ráadásul nagyon olcsó hely volt: egy tál leves és egy tál tészta még 800 forintba sem került. De az étkezés máshol sem volt drága: a menzán például 5-600 forintért ebédeltünk, Balin pedig még ennél is olcsóbbak voltak az ételek.

– Kínában rengeteg zöldséget esznek – ezzel is bajban voltam, mert nem nagyon szeretem – sütve, párolva, főzve, nyersen: a nap bármelyik szakában fogyasztják, az öt hónap alatt pedig annyit ettem, hogy kezdem megszeretni. Húsból is sok fogy, leginkább sertést, de csirkét és kacsát is esznek – akár levesbe, tésztába töltve, vagy nyárson megsütve, és szószokkal leöntve. Ez utóbbiak nagy része borzasztóan csíp – nem nagyon bírom a csípős dolgokat, de ha előre szóltam, hogy ne legyen csípős az étel, mindenhol szó nélkül megoldották.

Megadják a módját

– Furcsa volt, hogy a kínaiak sokszor már fél öt, öt körül vacsoráztak, előfordult, hogy mi még akkor végeztünk az ebéddel. Sok az útszéli kis bodega, ahol elvitelre lehet kérni húsokat, zöldséget vagy lepényszerű ételeket, és desszertjeik is vannak, bár nem nagyon hasonlítanak arra, mit mi ebbe a kategóriába sorolunk. Szinte mindenbe babos tölteléket tesznek, így a palacsintaszerű édességükbe is. A kínaiak szeretnek enni, minden üzleti megbeszélést vagy családi összejövetelt az étkezés köré szerveznek – vagy otthon gyűlnek össze, vagy elmennek étterembe, de akár így, akár úgy, megadják a módját – mesélte Sára, aki extrém dolgokat nem evett, különlegeseket viszont igen.

– Balin egy kedves taxis fuvarozott bennünket, az egyik nap a házához is elmentünk, és megkínált bennünket: nem csak a disznó húsát ettük meg, de a bőrét is: nagyon finom volt. Szedett nekünk friss ana­nászt, narancsot, de megkóstoltunk egy snake fruit nevű gyümölcsöt is: a nevét a kígyó bőréhez hasonlító héjáról kapta. Édeskés volt, és megtudtuk, hogy gyomorbántalmakra kiváló, de a duriánpudingot is ott kóstoltam meg, igaz, nem lett a kedvencem. Maga az ázsiai gasztronómia viszont igen! Ugyan csak néhány napja vagyok itthon, de már hiányoznak a kinti ízek, és mivel itthon legfeljebb egy-két fővárosi étteremben lehet igazi kínai ételeket enni, nincs más megoldás: vissza kell térni Kínába…

Nemzeti eledel

Az étkezés Kínában tradicionálisan két fontos összetevőből áll: szénhidrátból (ez többnyire rizs vagy tészta), illetve az ezt kísérő egyéb fogásokból (húsok, zöldségek, halak, töltött tészták és tofu). Főfogás abban az értelemben, mint nálunk, nincsen.

A leves nem feltétlenül előétel, sokszor az étkezés végén vagy vége felé hozzák ki.

A rizs, illetve az ebből készült tészta Dél-Kína alapvető élelmiszere, de az északi régióban inkább a búzából készült tészta dominál.

A világon a császárság kora óta készített pekingi kacsát tartják Kína nemzeti eledelének.

SZA

Címkék: , ,







hirdetés