A romák is a szebb jövőre szavaztak Kocsordon

Földi István
Földi István
Kocsord – Ifjabb Földi István szeretné minél hamarabb tisztán látni a település ügyeit.

Büszke vagyok arra, hogy édesapámtól nem csak a nevét, de életre szóló tanításokat is kaptam becsületről, tisztességről, hazaszeretetről. Mátészalkán születtem, Kocsordon nőttem fel. Diplomámat a Miskolci Egyetemen, hadtörténelem szakon szereztem. 2007-ben csatlakoztam a Jobbik Magyarországért Mozgalomhoz, 2013-tól a Székely Hadosztály Hagyományőrző Egyesület elnöke vagyok. Örülök, hogy az itt élők érdekeit immár nemcsak a megyei közgyűlés jobbikos tagjaként, hanem Kocsord polgármestereként is képviselhetem – vázolta életrajzát a település vasárnap megválasztott új vezetője, ifjabb Földi István.

A feladat nem kevés

A 30 esztendős településvezető hangsúlyozta: szolgálatként tekint új megbízatására, programja végrehajtásával, tettekkel kívánja bebizonyítani, hogy méltó a kocsordi választópolgárok bizalmára.

– A helyi romák táborából is sokan szavaztak rám, s ezzel együtt Kocsord fejlődésére, mivel megértették, sőt, tapasztalhatták, hogy a Jobbiktól csak azoknak van félnivalójuk, akik nem vallják ezeket az értékeket, vallástól, származástól, vagyoni helyzettől függetlenül. Valamennyien azt szeretnénk, ha gyermekeinkre fejlődő, szerethető Kocsordot hagyhatnánk hátra, ahonnan sosem vágyódnak el.

– Ezért viszont tennünk kell, és a feladat nem kevés. Fő célom a magyar föld védelme, a mezőgazdaság és az arra épülő feldolgozóipar talpra állítása, a közbiztonság javítása. Kocsord szebb jövője érdekében harcolni fogok a munkalehetőségek bővítéséért, a tisztességes közfoglalkoztatásért, a fiatalok helyben tartásáért, fejlesztésekért, az „urambátyám-rendszer” és a korrupció, a bűnözés felszámolásáért, valamint az M49-es gyorsforgalmi elkerülő út megépüléséért. Nem lepődnék meg, ha a hivatalba lépésem után „néhány csontvázra” bukkannék. Szeretnék mihamarabb tisztán látni például a kocsordi kábeltévé üzemeltetője és az önkormányzat között fennálló szerződéssel kapcsolatban – fogalmazott Földi István.

KM-PI








hirdetés