A satsangtól a megigazítás kegyelméig

Akt.:
A satsangtól a megigazítás kegyelméig
Csenger – Csak megnyugvást keresett, de a hitét találta meg a Csengerből elszármazott mérnök-közgazdász.

Ahogy az írás mondja, könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába. Ám nemrég alkalmunk volt beszélgetni egy olyan tehetős emberel, aki ma már elmondhatja, neki talán sikerülhet. Varjasi Zoltán – történetünk főszereplője – hatalmas kerülőutat tett meg, hogy rátaláljon arra, amit régóta keresett. Visszanézve nem is kellett volna ilyen hosszú utat megtennie, hiszen csak karnyújtásnyira volt az üdvösség, ez az út mégsem volt megspórolható. Tizenhat esztendei kitartó kutatás után csak nemrég merte kimondani, hogy Krisztusban megtalálta önmagát, s ma már gyakorlati keresztényként éli az életét. Olyan új útra lépett, ami elhozta a lelki békéjét, nekünk most mégis azt a kerülőutat mesélte el, ami nagyon sok tanulságot hordozva vezetett el idáig.

06 camino 2

Milyen kicsi az élet

Hogy miért indul el valaki megkeresni önmagát? A legtöbben az emberélet útjának feléig elérve, s onnan visszapillantva ébrednek rá, hogy milyen kicsinek tűnik ez az élet. Persze kell ehhez valami más is: egy olyan lelki vagy testi trauma, ami után már nem lehet ugyanonnan továbblépni. Varjasi Zoltánt, a sikeres üzletembert, a több diplomás tőzsdei brókert 36 esztendős korábban terített le a végzete.

Az igazságkeresés rögös útján

– Az élet értelmének a kereséséhez aligha úgy kezd az ember, hogy egy reggel ennek az igényével ébred. Engem 13 évi tisztes házasság után a saját válásom dobott ehhez a mélybe. Amikor kimondták, két évig fel se tudtam állni a padlóról, beköltöztem a cégem egyik kis lakásába, úgy éreztem, elvették az egész életemet.

– Pedig látszólag szépen éltünk, én a munkából mindig hazamentem, sehová nem utaztam egyedül. A lányom zongorázott, minden próbára én vittem, sorra nyerte a versenyeket, aztán az őszinte szeretet hiánya miatt az egésznek vége szakadt. Úgy éreztem, a legrosszabb emberrel se tesznek ilyet. Mindkét oldalon szép vagyon maradt, de a bíróságon még vártak rám meglepetések. Csak kapkodtam a fejem, látva, hogy az állam semmibe veszi az apát, hogy egy rendszer szabja meg, mikor láthatom a gyermekemet. Azt hittem, elleszek így egy darabig, de 7 évnek kellett eltelnie, mire némiképp engedett a szorítás – vágtunk bele Zoltánnal a nem mindennapi történetbe. Érezte, hogy kezdenie kell magával valamit, végül 2004-ben sikerült kimozdulnia az „alvó” állapotból.

– Én ezt igazságkeresésnek hívtam, pedig az ember kezdetben egyszerűen csak örül, hogy túlélt egy napot. Amikor Nyíregyházán indítottak egy meditációs tanfolyamot, én beiratkoztam, néhány hónap elteltével már a németországi Stuttgartban, majd Indiában találtam magam. Keresni akartam egy spirituálist vezetőt. A szankszrit satsangnak nevezi azt a spirituális együttlétet, amelyben az Isten társaságában lehetsz. Később sokáig családállításra is eljártam – folytatta az elbeszélést.

Teltek az évek, és Zoltán hol ide, hol oda csapódott, kapaszkodók után kutatva. Mindent igyekezett hitelesen csinálni, ahogy korábban is tette, amikor szorgalmasan eljárt a kyokushinkai karateedzésekre. Most is szinte vonta magához a misztikus kelet. – Mindig jött valami új, és én azon kaptam magam, hogy sorra növöm ki valamennyit. Tizenhat év telt el, és mégis azt éreztem, nem jutottam sehová. Nem jött el a szabadság és teljesség, szabadság helyett csak fegyelmet, kötöttségeket találtam, illetve egy idő után kezdtem felismerni, ki az, aki még a spiritualitásban is csúsztat.

06 Párizs satsang

Sokféle spiritualitás

– Sokan csak azért választják ezt az utat, mert sikertelenek az életben, míg mások a divatot követik. Rájössz, hogy mindent az ego mozgat, mindig van egy új könyv, és újból lehet okosakat mondani. De még ettől is rosszabb, amikor a mesterekben, a spirituális tanítókban kell csalódnod. Egyre jobban megkísértett a gondolat, hogy nem lehet tökéletes egy technika, ami nem érhető el mindenki – öreg, beteg, mozgáskorlátozott, vagy más fogyatékkal élő – számára. Isten nem teremthet olyan világot, ahol nem lehetünk legalább a spiritualitásban egyenlőek, egyformán esélyesek az üdvösségre. Nem cselekedetek, hanem a hit által!

Varjasi Zoltán már-már feladta a keresést, mígnem 2017 karácsonyán – amikor egyedül kellett eltöltenie a szentestét – kiszakadt belőle egy maga formálta imádság: – Semmit se kérek a szent ünnepen, csupán téged, Uram – mondta ki végre, amit még soha. Néhány hónap elteltével, váratlanul olyan emberek keresték meg, akik hasonló utat jártak be, mint ő. Az egész csak egy spontán beszélgetéssel kezdődött, aztán találkozni kezdtek újra és újra. Különösen két ember keltette fel az érdeklődését, valami olyasmi sugárzott belőlük, ami belőle még mindig hiányzott. És akkor szinte észrevétlenül megköttetett valamiféle szövetség, létrejött egy szűk körű keresztény közösség, ahol nincs vezető, se guru, ahol senkitől se kell függeni, ahol egymás keze által történhetett meg a bemerítkezés.

Zoltán ma úgy fogalmaz: elkezdődött egy megigazítási folyamat. Olyan is betársult hozzájuk, akinek – hiába tartja magát 20 éve hívő embernek – most valósággal megújult a hite. Azt mondja, április óta a Bibliával kel, él és tér nyugovóra, mert ez az egyetlen, ami irányt mutat, ez az ő valódi útikönyve. – Hiába hallod, nem elég, hiába látod, még mindig nem elég, csak ha megéled, az a teljesség – tette hozzá. – És mi gyakoroljuk a hitünket, beszélgetünk a Szentírás szavairól, vagy ha a dicsőítés ideje jött el, énekelünk. Augusztusban ismét repülőre ülök, hogy Saint Jean Pied de Portból újból nekivágjak a Camino 800 kilométerének. Régen az Istenért mentem, most pedig az Istennel fogok. És közben teszem a dolgom, mint eddig, de most már igazi lelkiséggel átitatva. S remélem, hamarosan társam is akad, aki velem tart a belső útjaimon is.


Ahol lábbal lépsz, de belül haladsz

Az istenkereső ember előbb utóbb egy zarándokútra is rálép.

– Mindig találhatsz vezetőre, ha keresel, s mivel 2011-ben megismerkedtem egy igazi jakabi zarándokkal, eldöntöttem: én is végigmegyek az El Caminón – avatott be Varjasi Zoltán az istenkereséses korszakának egyik legemlékezetesebb időszakába. – Úgy vélem, nem a fizikai kihívás ebben a legnagyobb, hanem, hogy ott mered-e hagyni a munkádat, a megszokott életritmusodat, a BMW-det, hogy képes vagy-e magad mögé utasítani a mindennapi társadalmi nyomást. Ha ezt eléred, onnantól vinni kezd valamiféle erő.

Befurakodó önáltatás

– Persze hiányoztak a lányaim, meg az otthon hagyott, betegeskedő szüleim. Imádkoztam, nehogy akkor érje őket valami végzetes, amikor úton vagyok. Eltökéltem, hogy minden kilométeren „végigteszem” a lábam, cipelem a magam választotta terhet, de sajnos 550 kilométer után kellett rájönnöm, hogy ide is befurakodik az önáltatás. Sokan ugyanis egy nehezebb szakaszt csak azért hagynak ki, mert az út egy csúnya kavicsbánya mellett halad el. Mások képesek taxival cipeltetni magukat az egyik szálláshelytől a másikig. Egyszer ugyan velem is előfordult ilyesmi, de csak azért fizettem ki egy fuvart, mert holt fáradtan, az est beálltával már nem találtam szabad helyet az éppen elért zarándokszálláson. Másnap ugyanúgy taxiba ültem, s visszavitettem magam ugyanoda, mert az életben se lehet a nehéz időszakokat csak úgy kihagyni. Meg aztán én is azt a Caminót kerestem, ahol a lábaddal lépsz, de belül haladsz, nem pedig azt, amely annyiféle, amennyi ember ráteszi a lábát.

MJ



Sporthírek






hirdetés