A sényőiek kihasználják, ha nem veszik őket elég komolyan

Nagy volt a sényőiek öröme a budapesti bravúrgyőzelem után
Nagy volt a sényőiek öröme a budapesti bravúrgyőzelem után - © Fotó: Magánarchívum
Sényő – Vasárnap újabb hangos sikert aratott a Sényő-Carnifex az NB III.-ban, amikor is az addig még veretlen listavezető, ESMTK otthonában 3–0-ra győzött.

– Azt kaptuk, amire készültünk – értékelte a mérkőzést Fiumei Viktor, a sényőiek egyik edzője. – Megpróbáltunk tudatosan, szervezetten focizni, valamint a védekezésünket stabilizálni. Az első félidőben jókor jöttek a gólok, a másodikban így tudatosan átengedhettük nekik a kezdeményezést. Ahogy megbeszéltük a félidőben, kontrákból voltak lehetőségeink, ők csak meddő mezőnyfölényt alakítottak ki.

A tréner szerint nem olyan meglepő, hogy három ponttal távozott Budapestről a Sényő.

Nem szabad lenézni őket

– Egész héten nagyon jól készültek a fiúk, látszott rajtuk, hogy motiváltak – emlékezett vissza a meccs előtti várakozásaira Fiumei Viktor. – Imrő Lacival beszéltük is, hogy a heti edzésmunka alapján nem kaphatunk ki, de hogy ez az eredményt tekintve ilyen sima lesz, arra nem gondoltam. Csak jó és jobb teljesítmények voltak, ez mindenképpen erőt ad a folytatáshoz.

Az újonc együttes eddig csupán egyszer szenvedett vereséget a bajnokságban, az ellenfelek azonban még mindig nem veszik elég komolyan.

– Annyira még mindig nem tudnak hova tenni bennünket – mondta a szakember. – Az ESMTK-n azt éreztük, hogy nem készültek belőlünk, talán le is néztek minket. Addig jó, amíg nem foglalkoznak velünk, mi pedig gyűjtögetjük a pontjainkat. Hogy ez mire lesz elég, azt majd meglátjuk.

MK








hirdetés