A show után élesben - Kazár az ötödik helyről folytatja Aradon
A Maximmun Racing Team kettőse külön nem készült a prológ jellegű nyitányra, hiszen a verseny érdemi része szombaton kezdődik. A nyitányon a közönséget szerették volna szórakoztatni, még akkor is, ha az időeredmények már beleszámítottak az értékelésbe.
- Egyáltalán nem számított ez a szűk három kilométer – mondta az esti szervizparkban Kazár Miklós. – Murvás versenyre jöttünk Aradra, a go-kart pálya kétharmada pedig aszfaltos volt. Hátulra nem raktunk föl zárt gumikat, próbáltunk úgy autózni, hogy a nézők is élvezzék. A leintés után volt egy kis showműsor, ami hozzátartozott a rendezvényhez. Szombaton teljesen más lesz a program. A mostani csúszkálást fölváltja az éles küzdelem. Rendkívül keskeny, poros és köves úton kell pokolian gyorsan közlekednünk. Erre készülünk, mert nagyon szeretnénk, ha az összetettben csökkenne a hátrányunk az élen állókkal szemben.
Kazár Miklós szerint több szempontból is roppant nehéz versenynap vár rájuk Aradon. A késhegyre menő küzdelmet úgy kell megvívniuk, hogy közben figyelniük kell a defektveszélyes részekre.
- Most úgy érzem, hogy visszatértünk az autógyilkos Veszprém Ralikhoz – folytatta Kazár Miklós. – A gyorsokon hatalmas kövekkel töltötték föl az utat, ami alaposan elrontotta az egészet. Ettől függetlenül természetesen mindent megteszünk, hogy eredményesen szerepeljünk. A taktikát nyilván a napi eredményekhez fogjuk alakítani. Az viszont nem kérdés: szeretnénk ismét nagyon gyorsan autózni, és minél előkelőbb helyen célba érni ezen a hétvégén.
A 4. Arad Rally állása a pénteki nap végén |
| 1. Herczig Norbert, Bacigal Igor (Skoda Fabia S2000) 02:31,20 2. Turan Frigyes, Zsíros Gábor (Subaru Impreza R4) +01,4 3. Botka Dávid, Mihalik Péter (Mitsubishi EVO 9 R4) +01,5 4. Bútor Róbert, Tóth Imre (Mitsubishi EVO 10 R4) +2,4 5. Kazár Miklós, Ferencz Ramón (Mitsubishi EVO IX R4) +3,9 6. Hadik András, Kertész Krisztián (Subaru Impreza) +4,8 |
A 4. Arad Rally szombati programja |
| GY2 – Selin’s/1 (Sistarovat) – 8.24 (10.9 km) GY3 – Dental Star Clinic/1 (Zábalt) – 9.22 (10.5 km) GY4 – Dunlop/1 (Lalasint) – 10.28 (5.4 km) GY5 – Hansen/1 (Conop) – 11.31 (12 km) GY6 – Astra Vagoane Cálátori/1 – Nadás – 11.57 (22.4 km) GY7 – Selin’s/2 (Sistarovat) – 14.25 (10.9 km) GY8 – Dental Star Clinic/2 (Zábalt) – 15.23 (10.5 km) GY9 – Dunlop/2 (Lalasint) – 15.44 (5.4 km) GY10 – Hansen/2 (Conop) – 17.32 (12 km) GY11 – Astra Vagoane Cálátori/2 – Nadás – 17.58 (22.4 km) Cél, Arad Városháztér – 20.15 |
Fotó: www.duen.hu