“A sóhivatal nem tartja be a bírósági ítéleteket” – Rendőri elővezetés miatt csúszott a sajtótájékoztató

Akt.:
Orosz Mihály Zoltán a kormányhivatal épülete előtt
Orosz Mihály Zoltán a kormányhivatal épülete előtt
Nyíregyháza, Érpatak – Egy jó félórával később kezdődött meg péntek délelőtt Nyíregyházán a megyeháza előtt az a sajtótájékoztató, amelyet Orosz Mihály Zoltán, Érpatak polgármestere hirdetett meg.


Portálunk érdeklődésére a késés okaként a nyírségi község vezetője elmondta, hogy egy tavalyi ügyben tanúként hallgatta ki a rendőrség. (A polgármestert sokan rendőri kísérettel látták – ügyészségi információkból megtudtuk, hogy a tanúkénti elővezetésre azért volt szükség, mert korábban a szabályos idézések ellenére sem jelent meg a kihallgatáson Orosz Mihály Zoltán.)

A polgármester nem véletlenül választotta a sajtótájékoztatója helyszínéül a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal épületét, ugyanis úgy véli, hogy az intézmény visszaéléseket elkövetve, politikai döntésekkel igyekszik befolyásolni az érpataki önkormányzat munkáját.

Tékozlási kísérlet

– Ebben a sóhivatalban, amit úgy hívnak, hogy kormányhivatal, nem hajlandóak betartani a jogerős bírósági ítéleteket, ugyanis több hónapja dönteniük kellett volna az érpataki alpolgármester személyéről – részletezte a problémákat a polgármester. – A kormányhivatal törvénytelenül asszisztál továbbá a község közvagyonának tékozlási kísérletében. A képviselők ugyanis magas tiszteletdíjat fogadnának el maguknak, én azonban kikérem erről a lakosság véleményét. Azt szeretném, hogy Birihez és Geszterédhez hasonlóan 0 forint tiszteletdíjért dolgozzanak a képviselők.

– A kormányhivatal a polgármesterrel és az önkormányzattal kapcsolatos ügyekben másoktól tájékozódik, az illetékest meg sem kérdezik. Vannak egyéb visszaélések is. A kormányhivatal elmulasztotta megszüntetni a cigány kisebbségi önkormányzat (CKÖ) elnöki tisztségét köztartozás miatt, elmaradások vannak a költségtérítés kifizetésében, s a jogtalan legelőbérlet állami visszafizetésével is vannak gondok. Nincs korrekten szabályozva a Nemzeti Jogszabálytár (NJT) rendszere, a kormányhivatal úgy küld a polgármesternek értesítéseket, hogy közben a rendszer megtagadja a polgármestertől a hozzáférést az NJT-hez.

Tájékozódás több oldalról

A felvetésekre a következőket reagálta a megyei kormányhivatal: a polgármester nem küldött az alpolgármester személyére javaslatot, pedig a hivatal kérte. (Orosz Mihály Zoltán szerint a kormányhivatalnak még 2015 októberében javasolta Kóczon Mihálynét, azt a személyt, akit az érpataki testület többszöri próbálkozás után sem szavazott meg alpolgármesternek.)

A kormányhivatal szerint a polgármester nem tett eleget jogszabályi kötelezettségének akkor, amikor a képviselők tiszteletdíjára vonatkozó előterjesztés elkészült, azon nem tette fel szavazásra. A hivatal úgy véli, a törvényességi felügyeleti eljárás akkor eredményes, ha minél több oldalról gyűjtenek be információkat.

A CKÖ elnöke tisztségének megszüntetésével kapcsolatban a hivatal megtette a hatáskörébe tartozó intézkedést, bírósági indítványt nyújtott be a Nyíregyházi Törvényszékhez.

A kormányhivatal álláspontja az NJT-vel kapcsolatban: a polgármester megkapta a kormányhivataltól az így küldött dokumentumokat, s ugyanezen a rendszeren keresztül válaszolt is. Az elmúlt közel két és fél évben a kapcsolattartásnak ez a formája nem jelentett problémát a polgármesternek.

KM-MML


Sajtóközlemény a sajtótájékoztató előtt

A Kelet-Magyarország 2016. május 21-i számának 1. oldalán „A polgármester szerint hátráltatják a munkát” címmel elkezdve, a 7. oldalán „Orosz Mihály: A sóhivatal nem tartja be a bírósági ítéleteket” címmel, a Szabolcs Online-on  pedig a “A sóhivatal nem tartja be a bírósági ítéleteket – Rendőri elővezetés miatt csúszott a sajtótájékoztató” címmel folytatva számoltunk be Érpatak polgármesterének sajtótájékoztatójáról, melyet a megyei kormányhivatal épülete elé hirdetett meg május 20-án, pénteken 10.30 órától.

A tudósításunkban az szerepel, hogy Orosz Mihály Zoltán felvetéseire reagált a megyei kormányhivatal, ám ezzel szemben a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal a sajtótájékoztató napján, de a sajtótájékoztatót megelőzően, május 20-án, pénteken 8.15 perckor elküldte sajtóközleményét Érpatak polgármesterének aznapra tervezett sajtótájékoztatójával kapcsolatban. A tudósítás ebből idézett.

KM








hirdetés