A stroke után is van élet! – Üzeni a Mátészalkáról indult, most Londonban élő szakember

A stroke után is van élet! – Üzeni a Mátészalkáról indult, most Londonban élő szakember
© Fotók: magánarchívum
Mátészalka, London – Egyénre szabott trénin­get állítanak össze, mert minden stroke más, így a következmények eltérően súlyosak.

Egy rendhagyó, Londonból elindult ARNI-módszerrel ismerkedhettek meg a hazai szakemberek nemrég.

A tréninget dr. Tom Balchin dolgozta ki, ő maga is átesett 1997-ben a stroke-on, és a testének a bal oldala teljesen lebénult. Ma teljes életet él, imád sportolni.

– Az egyedülálló rehabilitációs módszer segítségével már rengeteg embernek adtunk újra esélyt, hogy felépüljenek a hirtelen bekövetkező agyi infarktusból, agyi érkatasztrófából – fogalmazott lapunknak Pásztor Gabriella, aki néhány év tanítás után gyógytestnevelési, majd gyógytornászi diplomát kapott, két évtizeden át volt a Mátészalkai Területi Kórház vezető gyógytornásza, ma Londonban élő szakemberként mindennap aktívan használja és tanítja a betegeknek a tréninget.

Sőt, a lánya, aki most a szalkai kórház gyógytornásza, már elvégezte az ARNI-tanfolyamot, így a módszert alkalmazva tudja segíteni a páciensek rehabilitációját.

A napokban mutatták be Magyarországon az Élet a stroke után címmel azt a rendhagyó, Londonból elindult ARNI-módszert, amely egy speciális gyakorlati tréning a stroke-on átesett, illetve azon betegeknek, akiknek bármilyen agyi sérülésük, történésük vagy neurológiai betegségük volt.

Professzionális tréning

– Az egyedülálló rehabilitációs módszer segítségével már rengeteg embernek adtunk újra esélyt, hogy felépüljenek a népbetegségnek számító, hirtelen bekövetkező agyi infarktusból, agyi érkatasztrófából – fogalmazott lapunknak Pásztor Gabriella, aki néhány év tanítás után gyógy­testnevelési, majd gyógy­tornászi diplomát kapott, két évtizeden át volt a Mátészalkai Területi Kórház vezető gyógytornásza, ma Londonban élő szakemberként mindennap aktívan használja és tanítja a betegeknek a tréninget.

– Az ARNI-módszer egy funkcionális és gyakorlati tréning a stroke után – mondta Pásztor Gabriella, aki az elsők között kapta meg ARNI-instruktorként a senior fokozatot, s hangsúlyozta: tudományosan igazolt, kutatásokkal és eredményekkel bizonyított a módszer hatékonysága. A UK Stroke Forum for Education and Training hagyta jóvá ezt a speciális oktatást, és több angliai kutatóközpont, kórház és egyetem közreműködik a folyamatos fejlesztésében. Az ARNI gyakorlatias alkalmazás, amely professzionális trénerek segítségével elméleti és gyakorlati szaktudás alapján biztonságos technikákat, terápiás gyógymódot ad a stroke-on átesett pácienseknek.

Felállni, leülni, öltözködni

– Nagyon fontos számomra, hogy Magyarországon, és azon belül Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is a lehető legtöbb beteghez eljuthasson a módszer, mert magas a stroke-túlélők száma, sokan szenvednek érrendszeri betegségben – magyarázta Gabriella. Büszke arra, hogy az egyik lánya szintén gyógytornász, a mátészalkai kórházban dolgozik, már elvégezte az ARNI-tanfolyamot, így a módszert alkalmazva tudja segíteni a páciensek rehabilitációját.

A cél persze az, hogy folyamatos legyen a hazai szakemberek képzése, a workshopokon pedig minél több beteg és a hozzátartozóik is megismerjék a tréninget.
– Megtanítjuk a betegeknek azokat az alap, hétköznapi, egyszerű funkcionális gyakorlatokat, hogyan álljanak vagy üljenek le és fel, öltözködjenek könnyen, miként tudnak a földről felállni jó technikával könnyedén. Ez utóbbi azért lényeges, mert a legtöbb agyi történésen átesett beteg legnagyobb félelme, hogy elesik és nem tud felállni – magyarázta Pásztor Gabriella, de ugyanilyen félelem, hogy egy-egy hirtelen mozdulatot igénylő helyzetben miként tudnak reagálni (ellépni). Az első alkalommal elvégzett felmérést követően egy teljesen egyedi és egyénre szabott tréninget állítanak össze, mert minden stroke más, így a következmények is eltérően súlyosak.

Ötvözik az edzéseket

A gyógytornász, azaz az ARNI-instruktor megmutatja a gyakorlatot, amit a beteg otthon a családtagok bevonásával rendszeresen, akár naponta 50-szer, 100-szor elvégez, mert az agy szereti az ismétléseket. A neurológiai folyamatok ciklikusak, így a mozgás serkenti az agyat. A tréning során nagy hangsúlyt helyeznek az egyensúly, a mozgás, a járás fejlesztésére, erő- és kardioedzéseket ötvözve visszaadják az elveszettnek hitt funkciókat, figyelnek az egészséges táplálkozásra, a megfelelő táp­anyagbevitelre, miközben erősítik a beteg önbizalmát is, hogy visszatérhessenek a mindennapi életbe.

Dr. Tom Balchin, a módszer kidolgozója

A tréninget dr. Tom Balchin dolgozta ki, ő maga is átesett 1997-ben a stroke-on, és a testének a bal oldala teljesen lebénult.

– Saját maga gyógyítására fejlesztette ki ezt kezelést és a saját speciális módszere segítségével épült fel – jegyezte meg Gabriella. Ma a programjának köszönhetően újra teljes életet él, imád sportolni. A professzionális eljárást több mint 15 év alatt dolgozta ki, több könyvet is írt a témáról és annak alkalmazásáról, illetve hét DVD is megjelent, az ARNI Institute alapítója és igazgatója, ahol jelenleg is gyógytornászként, senior ARNI-instruktorként dolgozom – mutatta be a módszer fejlesztőjét Gabriella. A Mátészalkáról indult gyógytornász kivételes szakember, 18 különböző egyéb, a szakterületéhez kapcsolódó szakvizsgán kapott oklevelet.

KM-BM



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter






hirdetés