4 napon belül elítélték

2020.03.13. 11:01

Részegen felmászott a villanyoszlopra a 19 éves férfi, majd rátámadt a mentősökre

A Nyíregyházi Járási Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak és könnyű testi sértés miatt gyorsított eljárásban bíróság elé állította azt a 19 éves fiút, aki 2020. március 7-én a neki segítséget nyújtó mentőápolót bántalmazta.

Forrás: illusztráció / Origo

A fiatal fiú március 07-én este erősen ittas állapotban Szakolyban öngyilkossági szándékkal felmászott egy villanyoszlopra, ezért hozzá mentőt hívtak. A fiút ittassága miatt a mentősök a gépjárműbe fektették, a hordágyhoz rögzítették, majd elindultak vele Nyíregyházára a kórház Sürgősségi Osztályára.

A mentőautóban a vádlott a mentősöket folyamatosan provokálta, szidalmazta, majd mikor a gépjármű Nyíregyházán a Kállói útra ért, a fiú a rögzítő szíjakat kikapcsolta, az ágyon felült, és a mentőápolóra támadt. Ekkor a gépjármű megállt, és a két mentős a nyitott tolóajtón keresztül menekülni próbált az agresszív vádlott elől. Eközben a beteg egyikőjüket ököllel a vállán nagy erővel megütötte, majd az előle tovább menekülő mentőst még métereken keresztül üldözte, ezért társai rendőri segítséget kértek.

A másnap őrizetbe vett büntetlen előéletű fiatal fiú őszintén megbánta tettét, őt az ügyészség 72 órán belül bíróság elé állította. Vele szemben a járásbíróság végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett 1 év 6 hónap börtönbüntetést szabott ki. Az ítélet jogerős.

- Dr. Borsodi-Buss Emese, Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség helyettes sajtószóvivője -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában