A Szpari kispályás futballra készült

Hornyák Marcelléknak kevesebb helyük lesz futballozni
Hornyák Marcelléknak kevesebb helyük lesz futballozni - © Fotó: Pusztai Sándor
Nyíregyháza – A Nyíregyháza Spartacus jobb támadójátékot nyújtana.

A nyíregyházi együttes futballistái kispályás focira készültek a héten. Nem arról van szó persze, hogy bajnokságot váltott volna a csapat, továbbra is a klasszikus, nagypályás NB II.-ben szerepel, ám a második fordulóban valamelyest szokatlan körülmények várják Mosonmagyaróváron.

– Idegenben mindig más játszani, ráadásul az Óvár pályája kisebb, szűkebb a megszokottnál – vezette fel a hétvégi mérkőzést Bozsik József, a Szpari vezetőedzője. – Kétnapos túrára megyünk. Ezekhez mind alkalmazkodni kell, hogy jól működjön a játékunk.

Nem kezdett jól az Óvár

– A felkészülés alatt jól működött minden, így lényegi változtatásra nem volt szükség a héten – folytatta a tréner. – Ettől függetlenül a támadásokat illetően szeretnénk előrelépni, mert tisztában vagyunk azzal, hogy az első meccsen gyengébb volt a játékunk. Elsősorban a labda nélküli mozgásokkal volt probléma, ezt próbáltuk rendbe tenni.

Míg a nyíregyháziak 1–0-ra legyőzték a Kazincbarcikát a nyitófordulóban, addig a Mosonmagyaróvár 3–0-s vereségbe szaladt bele Békéscsabán.

– A Békéscsaba jó csapat, most is ott végezhet a tabella első felében – ejtett szót Bozsik József az MTE előző meccséről. – Az óváriak a bennmaradást tűzték ki célul, de az előző bajnokságot is figyelemre méltóan fejezték be, az idény második felében volt egy nagy veretlenségi sorozatuk is. Néhány helyen változott csak a keretük. Hasonló játékra számíthatunk tőlük, mint a legutóbbi mérkőzésen itthon. Sok párharcra és pontrúgásra lehet készülni.

Azon a találkozón egyébként 1–0-ra kikapott az akkor még Lucsánszky Tamás dirigálta Spartacus, a piros-kékek vasárnap 17.30-tól vághatnak vissza a tavaszi vereségért. MK

NB II.: 2. forduló, vasárnap

Mosonmagyaróvár–Nyíregyháza Spartacus

Mosonmagyaróvár, MTE-1904 Sporttelep, v.: Zierkelbach (Iványi, Kepe) 17.30

Spartacus: Jova – Polényi, Fodor, Nagy T., Forró – Ötvös, Kártik, Gulyás – Starosta, Hornyák, Rezes. Vezetőedző: Bozsik József

További mérkőzések: Monor-Siófok, Cegléd-Győr, Budaörs-Békéscsaba, Kazincbarcika-Kaposvár, Balmazújváros-Soroksár, Dorog-Vác (valamennyi 17.30)

Zalaegerszeg-Csákvár, Gyirmót-Tiszakécske, Budafok-Vasas (mindhárom 19)








hirdetés