A tanuló félév bizonyítványa: jó

A tanuló félév bizonyítványa: jó
© Tóth Szilveszter egész ősszel biztos pont volt a bátori kapuban | Fotó: Pusztai Sándor
A Cigándon is remeklő nyírbátori kapus, Tóth Szilveszter elégedett az utolsó meccs eredményével.

Pontosan búcsúzott az idei évtől, ha úgy tetszik, sikeresen kezdte a tavaszt a Nyírbátori FC. Az egyetlen szabolcsi NB III-as futballcsapat a tavaszról előrehozott mérkőzésen 1–1-es döntetlent ért el Cigándon, ami bravúrosnak számít, hiszen az őszi nyitányon a borsodiak nyerni tudtak (0–1) Bátorban. Arról nem beszélve, hogy a korábbi bátori edző, Fogarasi Zoltán irányításával hét meccsből álló veretlenségi sorozattal várta a meccset a Cigánd, igaz, ezt megelőző három fellépésén az NYFC sem talált legyőzőre. A döntetlen pedig azt jelentette, hogy egyik sorozat sem szakadt meg.

– Annak ellenére, hogy a meccs elején nálunk volt az előny, tudtunk örülni a döntetlennek, inkább a hazaiak beszéltek úgy a meccsről, mint akik pontokat hullajtottak – vélekedett a bátoriak kapusa, Tóth Szilveszter, aki bravúros védésekkel is hozzájárult a jó eredményhez. – Cigándon mindig parázs meccseket vívtunk, ilyen volt a mostani is, érezhető volt, hogy korábbi edzőnk, Fogarasi Zoltán alaposan feltüzelte a játékosait. Vezetésünk után az első félidőben voltak további lehetőségeink, a második játékrészben már inkább az eredmény tartására rendezkedtünk be. A cigándi támadók folyamatosan foglalkoztattak, a legmelegebb szituáció a második félidőben egy szöglet után alakult ki, amikor egy fejest, majd a rólam kipattanó labda után a lövést is hárítani tudtam.

A zárás tehát szépre sikeredett, és a putnoki vereség (2–0-ás vezetésről 2–4…) után igazán szépre sikeredett a szezon hajrára a bátoriak számára.

– Ez amolyan tanuló félév volt a csapatok számára, az átszervezett NB III-ban szereplők felmérhették a riválisok erejét – állapította meg a 35 esztendős kapus. – Tavasszal még élesebb meccsekre van kilátás, pedig már most is a saját bőrünkön érezhettük, hogy az utolsó percekben, sőt a hosszabbításban is születhetnek meglepetések. Nem mondom, hogy nem hullajtottunk el olyan pontokat, amit már a zsebben éreztünk, de összességében nem teljesített rosszul a csapat. A középmezőnybe vártak bennünket, ennek a kívánalomnak a tizedik helyezésünkkel megfeleltünk, és ami biztató lehet a folytatásra, a szezon végére szépen össze is állt a csapat.

A bátoriak a jövő hét végéig maradnak edzésben, aztán jöhet a pihenő. Teremtornán egyesületi színekben nem vesz részt a csapat, egyénileg nincs megtiltva a kispályázás, de jaj annak, aki megsérül.








hirdetés