A tanyavilág meséi

Spóner Hajnalka kifejezetten vonzódik a nosztalgikus helyekhez
Spóner Hajnalka kifejezetten vonzódik a nosztalgikus helyekhez - © Fotó: Dodó Ferenc
Nyíregyháza – A valaha emberlakta táj, néhol ma fájdalmasan kiüresedő élettér.


Nem ritka, hogy olyan kincsek birtokában vagyunk, amelyek ott hevernek szanaszét körbe rajtunk, mégse tulajdonítunk nekik nagy jelentőséget. Nekünk szabolcsiaknak ilyen kincseink a bokortanyáink. Ez a XVIII. században kialakult településforma nem is nagyon jött létre másutt az országban ugyanígy, és történeti szempontból, szerkezeti formáját tekintve is csak Nyíregyházához kapcsolódik. Egészen meglepő, hogy egy messziről jött embernek kellett rájuk csodálkozni ahhoz, hogy értékét, szépségét felismerjük.

Sehol egyetlen fiatal

Spóner Hajnalka fotográfus Esztergomból utazott el idáig, hogy új kincsek után kutasson, és egész kincsesbányára talált. Barátai mutatták meg neki az itteni tanyaszerkezetet, amely egyszerre hívta fel magára a figyelmét a természetességével – itt a területeket nem mérnökök parcellázták ki, hanem az igény és a lehetőség –, és az elszigeteltségével, ami meghökkentő egy nagyváros közelségében.

– Már az első, négy évvel ezelőtti találkozáskor tudtam, hogy ide vissza kell jönnöm még néhányszor, és az akkori egyszeri kiruccanásból mostanra mindjárt öt lett. Tél volt, amikor először elvetődtünk ide. Emlékszem, egészen megdöbbentett, hogy sehol egy ember, csak egykori életük nyomai hevernek mindenfelé. Boldogság fogott el, amikor megláttam az első élő lakost, egy idősebb nőt, aki a kerékpárját tolva jött felénk az úton. Később elkezdett érdekelni, milyen arcukat mutathatják a bokortanyák más-más évszakban – mesélte a lelkes fotográfus.

A többszöri találkozásból mintegy ötezer fényképfelvétel született, amiből sikerült kiválogatni kétezer kiállíthatót. Ennek az anyagnak egy része jutott el július 18-án a nyíregyházi Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárba is. Merthogy lassanként a tanyavilág utolsó alakjai, az itt maradottak is a fotós lencséje elé léptek. Csupa idős ember, a végsőkig kitartók, de szinte sehol egyetlen fiatal. – Többségében elhagyott, lepusztult tájat találtunk, bejutottunk olyan gazdátlanul maradt házba is, ahol mintha csak nemrég keltek volna ki az ágyból. Ezért is adtuk a kiállítási anyagnak is az Elnémult vidék címet – magyarázta Spóner Hajnalka.

Erőteljes drámaiság

Gyorsan fény derül arra is, hogy a fiatal alkotó meglehetősen fogékony az elmúlást idéző, az elhagyatottságot és a nosztalgikus érzelmeket keltő témák iránt. Korábban romos, az enyészetnek dobott, mindennemű hasznosításra alkalmatlan kastélyokat fotografált. Mint elmondta, a Balaton környékén jócskán talált ilyet belőlük.

– Számomra valahogy nagyon beszédes az ilyen közeg, ugyanakkor rendkívül drámai is. A bokortanyákról készült felvételek közül se véletlenül komponáltam meg többeket is fekete-fehérben. Más felvételeken igyekeztem minimalizálni a színeket, hogy megéreztessem, mennyire megszürkült a maga valóságában is ez a fájdalmasan kiüresedő élettér.

A kiállítási anyagra több olyan nagyváros is lecsapott – Szarvas, Békéscsaba, Gyula például –, ahol szintén léteznek hasonló tanyák, s így – egy vándorkiállítástól nem szokatlan módon – jutott el a tárlat Nyíregyházára is. Korábban a Sóstói Múzeumfaluban már bemutatkozott, s most a megyei könyvtárban várja az érdeklődőket.

MJ








hirdetés