A Tatabányában folytatja pályafutását a nyártól Balogh Zsolt

Budapest/Tatabánya – Nyártól a Tatabánya kézilabdacsapatában folytatja pályafutását a jobbátlövő Balogh Zsolt.

“A Tatabánya tavaly nyáron került képbe – mondta a Pick Szeged 29 éves válogatott játékosa a következő klubja honlapjának. – Matics mester hívott fel telefonon, hogy igazoljak az ő csapatába. Ekkor azonban még egyéves szerződés kötött a Tisza-parti gárdához. Decemberre viszont kiderült, jelenlegi klubom nem ajánl újabb megállapodást. A posztomra újabb játékost igazoltak, így legfeljebb a harmadik jobbátlövő lehetnék, holott én mindenképpen játszani szeretnék, és minél több időt tölteni a pályán. Erre új csapatomban több alkalmam nyílik.”

A Grundfos Tatabánya KC oldala az együttműködésről szóló hírében kitér rá, hogy a gólerős játékos és a klub gyakorlatilag már a kézilabda-világbajnokság előtt megegyeztek. Ebben döntő érdemei voltak Vladan Maticsnak, sőt, kettejük jó kapcsolata a világversenyen csak tovább “mélyült”.

“Gyorsan döntöttem – árulta el Balogh. – Nem vártam más ajánlatokra, ez volt az első számú opció.”

A Tatabánya jelenleg a harmadik helyen áll a bajnokságban, és a klubvezetésnek az az elvárása, hogy a csapat itthon tovább stabilizálja helyét az élcsoportban, néhány éven belül pedig jusson be az EHF Kupa négyes döntőjébe.

Balogh három évre szóló szerződést kötött.

– MTI –








hirdetés