“A technika ördöge meglátogatott a Baranya Kupán”

“A technika ördöge meglátogatott a Baranya Kupán”
© Fotó: Hajósi Miklós
Hét gyorsot és egy pénteki prológot teljesített a Tim Gábor – Timár Tamás ralipáros a hétvégi Baranya Kupán.

Stabilan tartották a kategória második helyüket végig a gyorsokon.

Farkas Kálmán csapatvezetőt kérdeztem a verseny után.

Ennyi volt benne, vagy lehetett volna jobb is a verseny számukra?
– A prológon szokás szerint rengeteg néző volt, ami a reklám partnereinknek óriási előny, ennek örülök. Még aznap mentünk egy 11km-es gyorsot, ahol teljesen meglepődtünk, mert olyan elektronikai hiba lépett fel, ami még soha. Hatalmas ambícióval fogtak neki a legények a gyorsnak, jó is lett volna, de cél előtt 300 méterre leállt a motor. Persze emelkedőn. Ott hagytunk jó néhány másodpercet. Szervizparkba kerestük a hibát, hogy másnapra ne legyen ilyen. Minden lehetséges alkatrészt kicseréltünk, még akkut is, ami épp most volt új. De sosem tudni. Biztos, ami biztos.

Volt-e olyan gyors ahol az Opel Adam 100%-ot tudott teljesíteni?
– Szombaton, második versenynap bizakodtunk, hogy minden rendben lesz. Újra előjött a hiba. Minden szakasz után megpróbáltuk, de nem tudtuk rendbe tenni a hibát! A két ülés közötti irányító egységnek melege volt, vagy most égett be egy vezeték a panelbe, de semmit nem tudtunk tenni. Nem volt rendesen töltésünk. A generátor, feszültség szabályzó, akku, minden rendben, csak épp 11.9volra töltött, ami ugye nem elegendő a gyújtáshoz. Magas fordulaton és fülkébe meleg trepni lemeznél jött elő csak! És csak néhány kilométer után. Utána legyengült a motor!

Ráadásul annyira elvette ez a hiba a figyelmünket, hogy a gátlókon is kellett volna állítani, nem akart az Adamka úton maradni. De ez nem sokat tett hozzá!

Az viszont igen, hogy Dudásékhoz mi értünk először oda, és nem írták jóvá! Ezt tudniuk kellett volna a versenyigazgatónak. Itt is veszítettünk elég sokat!

A gépről talán annyit, hogy: A gyárba vissza kell küldeni az egész elektronikát, hogy padon mérjék be. Már tudjuk, hogy a cseheknél van egy alvállalkozó, aki épp most bezárt nyári szünetre. Nem tudni mi lesz a géppel, mert ezt meg kell csinálni, így nem állhatunk a következő versenyen ki.

Összességben hogyan értékeled a Baranya kupát?
– Minden tetszett szakaszok, egyebek, csak utol értük a végét a mezőnynek, és rengeteget napoztak a versenyzők, valamint állítom, hogy benne lett volna a dobogós, hely is bőven. De ez technikai sport, tudomásul kell venni!

Augusztus végén rendezik meg az Ózd-Salgó Rally-t. Addig lesz idő átnézni az Adamkát?
– Mindent megteszünk, hogy kész legyen a versenyautó. Gőzerővel szervezzük, hisz mellettünk állnak a teljes mellszélességgel a reklám partnereink is.

– Hajósi Miklós –








hirdetés