2012.02.8 10:16; Frissítve: 2012.02.8 10:16


A tehéntartás stratégiai ágazat lehet

írta Barak Beáta - Hajdúböszörmény - A szaktárca tavaly zárta le az állattartó telepek korszerűsítését célzó pályázatokat.

Négy éve a fennmaradással küzdött a Béke Agrárszövetkezet, de még időben kapcsolatba került a Kőröstej Kft.-vel, amely kiszámítható, biztos és fizetőképes piacot adott az 1700 fejőstehén-állománnyal rendelkező szövetkezet számára. Ezáltal már látják a tejtermelés jövőjét, az ágazat korszerűsíésére azóta 2 milliárd forintot költöttek, s várhatóan a tehénállományt is növelik hatszázzal – mondta el Bodnár Lajos, a hajdúböszörményi Béke Agrárszövetkezet vezetője a napokban a településen, amikor Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter sajtüzem-bővítés alapkövét rakta le.

A miniszter a helyi gazdák kérdésére elmondta, hazánk számára stratégiai ágazat a tehéntartás, ezért támogatni szeretnék, s a tejtermeléshez kapcsolódó építési beruházásokat is várhatóan segítenek majd. Tavaly zárták le az állattartó telepek korszerűsítését célzó pályázati lehetőségeket, de a következő költségvetési ciklusban újakat írnak ki. A Darányi-terv forrásait szeretnék megnyitni a feldolgozóipar számára, hogy kiváló, ízletes és magyar élelmszereket állíthassanak elő – közölte a tárcavezető.

HBN


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Hajdúböszörmény hírei
Megkerült az útpadka
Egy hónapja írtunk róla, hogy eltűnt az útpadka a Kishegyesi úti kereszteződés gyalogátkelőinél. tovább »
A májusi eső aranyat ér
Hajdú-Bihar - Úgy tűnik, jól fohászkodtak az elmúlt napokban, hetekben megyénk gazdálkodói, hiszen a lehető [...] tovább »
Segner téren nem működnek a lámpák
Május 17-én reggel a debreceni Segner téren nem működnek a jelzőlámpák. Rendőri irányítás hiánya veszélyes [...] tovább »
Hajdúböszörményi TOP100
A megye második legnagyobb városában ma összedugják a fejüket a kisebb-nagyobb vállalkozások vezetői, hogy [...] tovább »
Egyházak veszik át az iskolákat
Egy körkép a beiskolázásról, mennyi elsőst írattak be, milyen arányban változott az egyházak szerepe a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés