A természet csodája, szépsége és tisztelete a fotós objektívén keresztül

Akt.:
Hajnalban Túristvándi határában
Hajnalban Túristvándi határában - © Fotó: Habarics Béla
Cégénydányád – Már gyermekkorában magával ragadta a táj szépsége és varázslatossága.


Vannak emberek, akiknek a munkájuk egyben a hobbijuk is. Ezek közé az emberek közé sorolható Habarics Béla is, akinek a természetszeretete és tisztelete még gyermekkorából fakad. Béla a gyermekéveit Porcsalmán töltötte, ahol magával ragadta a táj szépsége, varázslatossága, s az édesapjával közösen tett kirándulások a szabadban. Később, már középiskolásként úgy döntött, hogy ezeket a csodákat meg kell örökítenie fényképeken is, s egy Zenit fényképezőgéppel járta az erdőket, mezőket, megfelelő téma után kutatva. A technika fejlődésével bővíthette a felszereléseit, s tapasztalatokat szerezve egyre jobb, szebb képeket készített, amelyeket elsősorban dokumentálás céljából rögzített, majd pedig a szokatlan, egyedi helyzetek megörökítését tűzte ki célul.

Értékekben gazdag vidék

Az 1990-es évek végén biológia-környezetvédelem szakos tanárként szerzett képesítést, 2003-tól természetvédelmi programvezetőként tevékenykedett, 2006-tól pedig természetvédelmi táj­egységvezetőként dolgozik a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság cégénydányádi székhelyén. A természetvédelmi pályázatok koordinálása mellett publikációi is megjelentek, s 2006-ban Miniszteri elismerő oklevelet kapott. Vallomása szerint szerencsésnek érzi magát, hogy egy természeti, tájképi és kultúrtörténeti értékekben rendkívül gazdag vidéken él.

Habarics Béla Fotó: Görögh Zoltán ©

Tündérvilág a természet

Előadásai érdekfeszítőek, színesek, s nagy tapasztalatról és természetimádatról tanúskodnak. Lélegzetelállító, profin beállított képei mindenkit lenyűgöznek, s olyan formában mutatják be a természetet, mintha egy tündérvilágban járnánk. A fotózás számára egyrészt kikapcsolódás, másrészt lehetőség arra, hogy a képek által előadások, diavetítések, publikációk alkalmával másokkal is megismertesse hazánk egyik legszebb táját.

Fecske László








hirdetés