“A természettudományos tantárgyak hozzátartoznak az alapműveltséghez”

Torma Patrícia
Torma Patrícia
Nyíregyháza – A nyíregyházi Torma Patrícia szerint azoknak szükséges tanítani, akik komolyabban érdeklődnek a földrajz, fizika, kémia vagy biológia iránt.

– Fontosnak tartom, mert úgy vélem, hozzátartozik az alapvető műveltségünkhöz – mondta Polgár Ádám, aki úgy véli, ha valakit komolyabban érdekelnek a természettudományos tantárgyak, érdemes ezekre szakosodnia.

Polgár Ádám

Dr. Pálfy Lászlóné úgy gondolja, hasznos, de kevesebb óraszámban is oktathatnák. – Inkább az a kérdés, hogyan oldják meg az utánpótlást. A keresztfiam földrajz–könyvtár szakos tanár, de mivel szinte egyáltalán nincs igény a földrajz­oktatásra, így kénytelen volt a biológia szakirány felé is elmozdulni.

Dr. Pálfy Lászlóné

A nyíregyházi Bistye Gyuláné nézete szerint a természettudományos tantárgyak hozzátartoznak az alapműveltséghez, ezért lényeges ezeknek az ismerete.

Bistye Gyuláné

– Ekkora óraszámban nincs szükség ezeknek a tantárgyaknak az oktatására, de még mindig azt vallom, jobb az alapvető dolgokkal tisztában lenni – jegyezte meg Horváth Attila.

Horváth Attila

Bányai Márk fontosnak tartja a természettudományos tantárgyak tanítását, bár szerinte a társadalomföldrajzot ki kellene venni a tantervből és fakultatív tárgyként tanítani.

Bányai Márk

 

KM-PB








hirdetés