2012.07.31 07:37; Frissítve: 2012.07.31 07:41


A tétlenségnek is súlyos az ára

Nyéki Zsolt Nyéki Zsolt
Szerencsés az, akit kellő időben figyelmeztetnek a ferdülő gerincben megkopott csigolyák, a tönkre ment erek. Nyéki Zsolt jegyzete

 (2 hozzászólások)

alt hiba beküldése

Szakemberek és tanulmányok sora igazolja, hogyan lett egyre gyatrább a magyar gyerekek fizikális állapota, az okokat pedig hosszan lehetne sorolni. Szüleinknek még kötelező volt a sportköri aktivitás – nekik még ezt rendelte el az államhatalom, hiszen a „nemzetközi helyzet fokozódott”, lesben álltak az imperialisták, és a belső osztályharc is megkövetelte a fegyelmet, a jó erőt…

No meg persze nem létezett még televízió, de volt helyette föld, azon pedig sok munka a család aprajának, s nagyjának. A digitalizáció világa korosztályomat is legfeljebb egy menő „kvarcórával” bilincselte még le, egyébként ha beszélgetni akartunk egy baráttal, akkor bringára kaptunk, és találkoztunk valamelyik téren, mert a vezetékes telefont is potom tíz éves várakozás után kötötték be a lakásba.

Ma? Információs forradalomban élünk, ahol az internet, az SMS, a chat, az e-mail uralja a kapcsolattartást. A technikai vívmányok sora, a megannyi sok okos „kütyü” a fiatal korosztályt bűvöli el a leghamarabb, s a diák a tankönyvek mellett (olykor helyett) gombok, billentyűk, klaviatúrák fölé görnyedve lesz szobájába zárkózó önkéntes száműzött. A mozgásszegény élet helytelen táplálkozással párosulva belépőjegy az elhízásos betegségektől szenvedő felnőttek táborába.

Szerencsés az, akit kellő időben figyelmeztetnek a ferdülő gerincben megkopott csigolyák, a tönkre ment erek, a vérnyomás és szívproblémák, a kezdődő cukorbetegség, s kap egy esélyt a szemlélet- és életmódváltásra.

Mint minden bajt, ezt is jobb megelőzni, s ebben hatalmas a társadalom felelőssége. Már csak azért is, mert úgyis a társadalomra hull vissza minden mulasztás, hiszen ahol több az egészséges ember, ott kevesebbet kell költeni gyógyszerre, gyógykezelésre és ellátásra. A költségvetésben százmilliárdos összeg a tét, ennyit lehetne megannyi más fontos célra fordítani. A tizenéves korosztálynál azonban másról van szó: az olimpia nagyszerű alkalom arra, hogy egy új nemzedék példaképeket találjon, hogy az ifjú hölgyek s urak késztetést érezzenek elindulni a bajnokok nyomdokain, s nem mellékesen ráérezzenek az összetartozás nagyszerű ízére.

A sport, a mozgás szeretetével érdemes beoltani a gyerekeket, hiszen „ép testben ép lélek”, vagyis aki sportban szerez sikerélményt, az kevésbé lesz fogékony a dohányzás, az alkohol, a drog, a személyiséget romboló számítógépes játékok iránt. Értelmesebb időtöltéssel ajándékozzuk meg a jövő generációját, de csak akkor, ha ehhez a feltételekről is gondoskodunk, ha diákok szép és felszerelt tornatermekben frissülhetnek fel. Meglehet, ez sokba kerül, de a tétlenségért is súlyos árat fizetünk.

Olimpiai galambászok

Felkészültek a változásra?

A SZON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!



Comments 2

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

HTML version of comments

Noémi, a nap szépe

Noémi elmondása szerint imád a kamera előtt pózolni, szabadidejében is szívesen modellkedik.
tovább »


Login2