2011.08.1 16:57; Frissítve: 2011.08.1 17:18


A Tigáz nem ismer pardont

Az önkormányzatunk több mint négymillió forinttal tartozik a Tigáz Zrt.-nek. A mindenkori gázszámlák kiegyenlítését a saját bevétellel alig rendelkező, halmozottan hátrányos helyzetű kis községünk önkormányzata az alulfinanszírozottság miatt nem tudta, és sajnos nem is tudja kiegyenlíteni – panaszolja lapunknak Gacsály első embere, Petra András.

 (1 hozzászólás)

A polgármestertől megtudom azt is: a mintegy 170 millió forint összegű éves költségvetéséből a nem megfelelő mértékű állami normatív támogatás miatt idén csaknem 40 millió forint hiányzik. A 930 lakosú község (a lélekszámban benne van a megyei önkormányzat helyi pszichiátriai intézményének 150 ápoltja is) július 20-ig több mint 24 millió forint adósságot halmozott fel.

Egy fillérük sem marad 

– Pályáztunk az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került önkormányzatok támogatási alapjára (önhiki), 11,5 millió forintot kaptunk az első körben. Ebből az összegből kizárólag csak a 60 napon túli tartozásokat tudtuk rendezni a támogatási követelmények szerint, így a Tigáznak kifizettünk a két hónapon túli elmaradásunkat, 123 ezer forintot – meséli Petra András, hozzátéve: az önkormányzat levélben is megkereste a szolgáltatót arra kérve, hogy legalább a 16 embert gondozó idősek otthonában és a csaknem 100 embernek ebédet készítő közkonyhában kapcsolja vissza a gázt, hogy az érintettek ne maradjanak ellátatlanul, de választ mai napig nem kaptak. A polgármester megemlítette azt is, hogy a közalkalmazottaknak és a köztisztviselőknek is tartozik az önkormányzat fél-fél havi munkabérrel, de azt önhikis forrásból nem rendezhették.

– Egy szó mint száz: minden hónapban nagy gond a számlák rendezése, hiszen a bér és a szociális segélyek kifizetése után gyakorlatilag nem marad egy fillérünk sem. Ugyanakkor azon vagyunk, hogy minden adósságukat rendezni tudjuk, ezért pályázunk – remélhetőleg sikerrel – az önhikis alap szeptemberi, második fordulójában is.

Szűkre szabott határidő

A csődeljárás alá vont Nagydobos sincs könnyű helyzetben. Fonalka István polgármester azonban sietve szögezi le: a két nagy szolgáltató jogos számlaköveteléseit azonban kénytelenek komolyan venni, hiszen áram és gáz nélkül több közintézményben is megállna az élet. Úgy véli, az önkormányzat(ok) hátán ostorként csattant a díjfizetési határidő 90-ről 60 napra való csökkentése. A szolgáltatás kikapcsolásának fenyegető réme minden települést arra „kényszerít”, hogy a „türelmi időn” belül rendezze hátralékát, azonban ez nem könnyű feladat. 

– Nagydoboson alig vannak helyi adóbevételek, a normatíva pedig szűkös. Soha nincs annyi pénzünk, hogy mindent kifizethessünk az utolsó fillérig. Az állam támogatása csak a munkabérekre, a segélyekre és talán a közszolgáltatói számlákra elegendő. Nemrégiben egyenlítettünk ki egy jelentős összegű köztartozást, ami megrázta az önkormányzat büdzséjét. Idén sikerült elkerülnünk a kikapcsolást, de őszintén bevallom, félek a közeledő téltől, hiszen a fűtési szezon magasabb számlákat eredményez majd. Újabb nehéz időszak elé nézünk… – adott hangot aggodalmának a településvezető.

Mint egy falat kenyér

Nyírmihálydi a nemrégiben kapott önhikis forrásból több millió forintot utalt át a Tigáznak, így lekerült az adósok listájáról, s nem fenyegeti közintézményeit a szolgáltatásból való kizárás. – Egyelőre! – teszi hozzá a realitás talaján állva Nyisztor Ferenc polgármester. – Az önhiki úgy kellett, mint egy falat kenyér! Amint rendelkezésünkre állt, egy összegben rendeztük elmaradásainkat az áram- és a gázszolgáltató, valamint egy-két beszállító felé, a többiek azonban továbbra is várnak a sorukra, és a „kenyér” egyre csak fogy…

Mindkét fél veszít

– A szolgáltatás megvonása egy utolsó, kényszer szülte lépés a Tigáz Zrt. részéről, ami nem megoldás, csupán következmény. Ezen minkét fél veszít: cégünk további bevételektől esik el, a szerződéses partner (legyen az jogi vagy magánszemély) pedig kénytelen nélkülözni a sok esetben „nélkülözhetetlen” közüzemi szolgáltatást – feleli érdeklődésünkre Száraz Gábor, a Tigáz Zrt. szóvivője. –  Az, hogy a törvényhozók 90-ről 60 napra redukálták a türelmi időt, amely után a díjtartozásos ügyfél kikapcsolható a szolgáltatásból, előnyös abból a szempontból, hogy idejében felszínre hozza a fizetési nehézségeket, így korábban láthatunk neki a probléma közös orvoslásához is. Félő, hogy 90 vagy 120 napos elmaradás esetén szinte kezelhetetlenné válna a az adósságtenger! Legjobb persze, ha már idejekorán jelzik nekünk, hogy számlarendezési gondok adódhatnak, ebben az esetben igyekszünk átütemezni a terheket.

A fennálló tartozásból egyetlen fillért sem engedhetünk el, ez egyrészt cégérdek, másrészt nem lenne tisztességes üzletpolitikai lépés a becsületesen fizetőkkel szemben. Maximálisan partnerek vagyunk ugyanakkor a részletfizetési egyeztetések tekintetében, jelenleg is számos önkormányzattal tárgyalunk a megnyugtató végkifejlet érdekében – tájékoztatott a Tigáz szóvivője.

- Palicz István, Tarnavölgyi Gergely -


Cikk ajánlása

Hozzászólok Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



Egyéb hírek
NFÜ: gyors ütemben halad az uniós források kiírása
Budapest, 2012. május 17., csütörtök (MTI) - Gyors ütemben halad az uniós források kiírása, az Új Széchenyi [...] tovább »
Jelentkezz a Computer School képzéseire!
Most a Sziget Fesztivál, vagy a Balaton Sound VIP vendégeinek listájára is feliratkozhatsz, ha a használható [...] tovább »
Navracsics Helsinkiben: a magyar igazságügyi reform volt a fő téma a megbeszéléseken
Helsinki/Budapest, 2012. május 16., szerda (MTI) - A magyar igazságügyi és közigazgatási reform volt a fő [...] tovább »
Új esély a Kistemplom újítására
Debrecen - Legutóbb 1987. és 1992. között renoválták a Kistemplomot, akkor öt évig volt zárva. tovább »
Eltávolították a veszélyes díszeket
Ezidáig feliratok hívták fel a járókelők figyelmét az omlásveszélyre a Csokonai Színház falán, ma azonban a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés