A tilos jelzés ellenére behajtott a vasúti átjáróba

A tilos jelzés ellenére behajtott a vasúti átjáróba
© Fotó: police.hu
Vásárosnamény – A Vásárosnaményi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

A Vásárosnaményi Rendőrkapitányság a közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást B. László 39 éves pálházi lakos ellen. A férfi 2018. július 30-án 11 óra 40 perc körül az általa vezetett tehergépkocsival és a hozzá kapcsolt pótkocsival közlekedett Vásárosnamény, Ilki úton a Kossuth út felé. Haladása során a vasúti kereszteződésnél behajtott járművével az átjáróba annak ellenére, hogy a fénysorompó piros jelzést adott. Ennek következtében a félsorompóval kiegészített fénysorompó berendezés csapórúdja a pótkocsi jobb hátsó részére rázáródott, és letört, mellyel a sofőr a vasúti közlekedés biztonságát veszélyeztette. Az esemény során anyagi kár keletkezett, személyi sérülés nem történt. A rendőrök a járművezetőt a rendőrkapitányságon gyanúsítottként hallgatták ki.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Vásárosnaményi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.

– Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság –








hirdetés