Sport

2015.07.08. 16:40

Szem előtt a jövő és a jó csapat

Nyíregyháza - Nehéz az elválás a Zalaegerszegtől, de Lekli József végül a hazatérés mellett döntött.

Nyíregyháza - Nehéz az elválás a Zalaegerszegtől, de Lekli József végül a hazatérés mellett döntött.

Azok után, hogy nagyon fiatalon Kecskemétre került, 2008-ban tért vissza Nyíregyházára Lekli József, aki 2012-es távozásával nyakába vette a Dunántúlt. Előbb a Kaposvár, majd egy év múlva a Fehérvár játékosa lett (magyar bajnokként és kupagyőztesként zárt), aztán következett két esztendő Zalaegerszegen – mindkettő úgy zárult, hogy a zalai csapat osztályozó árán harcolta ki a bennmaradást.

A zalaiak szívesen látták volna jövő évi csapatukban is a 27 éves centert, aki azonban úgy döntött, hogy visszatér szülővárosába, és aláírt a Marso-NYKK-hoz. Nehéz döntés volt? – kérdeztük ezt annak ismeretében, hogy Lekli minden téren megbecsült játékosa volt a ZTE-nek, véleményére a vezetőség is adott.

– Nem volt egyszerű, de végül megszületett – felelte Lekli József. – Az egyik oldalon ott volt a nagyszerű lehetőség, amit a nyíregyháziak kínáltak, és amely a civil életbe is segít majd beilleszkedni, másrészről pedig a zalaegerszegiek megbecsülése, a szurkolók szeretete. A jövőt és a családom érdekeit tartottam a szemem előtt, amikor meghoztam a döntést. Belevághatok az edzői pályába, gyerekekkel is foglalkozhatok majd a GKS-nél valamint a Nyíregyházi Sportcentrumnál, és ez mindig egyfajta álmom volt. Persze, a legfontosabb a játékos karrierem, félreértés ne essék, nem levezetni megyek haza, szeretnék jó csapat tagja lenni. Ugyanakkor négy-öt év múlva, amikor esetleg szóba kerül a pályafutásom befejezése, akkor a most kapott lehetőségekkel könnyebben megy majd a váltás is.

Lekli József teljes nyilatkozata és a cikk elolvasható a Kelet-Magyarország 2015. július 9-i számában.

- KM-TB -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!