A tiszaújvárosi Gyuszkónak: segítség az élethez

Diószegi Gyuszkó és anyukája
Diószegi Gyuszkó és anyukája
Tiszaújváros – Ismét egy komoly betegségben szenvedő fiúnak és családjának kérjük olvasóink segítségét, adományait. A most 16 éves, Tiszaújvárosban élő Diószegi Gyuszkóról van szó, akit két testvétével együtt özvegy édesanyja egyedül nevel.   

Ismét egy komoly betegségben szenvedő fiúnak és családjának kérjük olvasóink segítségét, adományait.

Diószegi Gyuszkóról van szó. Hivatalosan persze Gyula a neve, de így az édesapját hívták a családban, akiről 2001-ben derült ki hogy rákbeteg, s másfél évre rá örökre el kellett búcsúzni tőle. Özvegye, Marika egyedül maradt három gyermekével, Gyuszkóval, Zsófiával és Ádámmal, akik most 16, 13 és 10 évesek. Olyannyira egyedül, hogy férje halála előtt 2 héttel az édesanyját, kevéssel utána az édesapját és az apósát is eltemették, az anyósát pedig az unokák már nem is ismerhették.

Még a gyerek is

Ezzel azonban nem szakadt vége a tragédiák sorának: 2005-ben Gyuszkóról derült ki, hogy daganatos betegségben szenved, annak is egy igen ritka fajtájában. Másfél évig azt gondolták az orvosok, hogy lelki okai vannak a tüneteinek, nem sikerült feldolgoznia édesapja halálát. Aztán kiderült: a mellékvesevelő működésében állt be zavar. Megműtötték, s úgy ítélték meg: a daganat jóindulatú volt. Tavaly azonban kiújult a betegsége. Az osztályvezető főorvos, dr. Nagy Kálmán kemoterápiás kezelést, majd pedig saját őssejt-visszaültetést javasolt.

Új környzet kell

– Február utolsó hetében feküdt be a kórházba, s ha minden jól megy, két hét múlva sor kerülhet a beültetésre. Mielőtt Gyuszkó hazatér, legalább a félszobát teljesen fel kell újítanunk, kifestetnünk, a szőnyegpadlót parkettára cserélnünk, vadonat új ágy is kell neki, új ágyneműkkel, mert a fertőzésveszélyt a lehető legkisebbre kell csökkenteni. Az ápolási, a családi pótlék és az árvaellátás együtt nem olyan csakély összeg, de minderre nem futja belőle – mondja Marika, aki most naponta ingázik Miskolc és Tiszaújváros között. – Ráadásul hiányzik a férfi kéz, a nővéremen kívül, aki a két kisebb gyermek felügyeletét látja el, ha én távol vagyok, nem számíthatok senkire. Az automata mosógép is éppen most mondta fel a szolgálatot, márpedig a műtét után Gyuszkóra külön kell mosni és gyakran, magas hőfokon.

Marika elmondja: a tiszaújvárosi Széchenyi István Általános Iskolától, ahová Gyuszkó egy évig járt csak, de amelynek a kisebbek most is diákjai, sok segítséget kaptak. S ő azért is nagyon hálás, főképp mert erőt ad, hogy nincsenek a bajukban egyedül.

 

Újra focizni
A 180 centiméter magas Gyuszkónak három szenvedélye van: az egyik a számítógép (sajnos épp most romlott el), a másik a foci, a harmadik a sakk.
– Épp amikor kiújult a betegségem, le akartak igazolni a tiszaújvárosi sakk egyesülethez. Már nem vállaltam, ne okozzon bajt a csapatnak, ha kimaradok – mondja Gyuszkó. A betegségéről is kérdeztük.
– Tudomásul vettem, és küzdök, anyával együtt. A legnehezebb időszak az volt, amikor néhány kemoterápiás kezelés után még egy fertőzést is kaptam, s 40 fok fölé kúszott a lázam. Most bizakodom az őssejt-transzplantáció sikerében.

 

Forintokkal, kupakokkal, adománnyal

Úgy gondoljuk, mostantól Diószegi Gyuszkóék javára hirdetünk akciót. Ezért arra kérjük olvasóinkat, ha a felsoroltakban (laminált parketta és lerakása, szobafestés, ágy, ágynemű, akár használt, de jó állapotban lévő automata mosógép, tisztítószerek, tartós élelmiszerek) segítséget tudnak nyújtani, jelezzék szerkesztőségünknek.

Kérjük, mától az 1 és 2 forintosokat is nekik gyűjtsék. Szerkesztőségünk pedig március végétől fogadja a nagyobb mennyiséget, s szállítja el az MNB pénztárába.

A szokott gyüjtőhelyekről a kupakokat továbbra is a baktakéki Szádváry Gyula szállítja el. A feldolgozótól kapott pénzt az alapítvány kuratóriuma Gyuszkó javára fordítja majd.

Minthogy nagyobb összegű befizetés/átutalás is jól jönne a családnak, erre is lehetőséget teremtettünk. A Magyar Vöröskereszt B.-A.-Z. Megyei Szervezete következő számlaszámára befizetett pénz mostantól Diószegiéknek gyűlik: 10201006-50186323. Az adószám feltüntetése mellett a Vöröskereszt visszaigazolást is küld a közcélú adományt megillető adójóváíráshoz.

 

Kapcsolódó anyagok:








hirdetés