A történelem leggyorsabb F1-es autói

Akt.:
Huszonöt éve nem volt rózsaszín autó a Forma–1-ben
Huszonöt éve nem volt rózsaszín autó a Forma–1-ben
Látványos, átalakult autókat láthattunk a február végén megtartott bemutató rendezvényeken.

Az autók külleme jócskán átalakult: 1,8 méter helyett a szélesség immáron 2 méter, az első szárnyak 15 centiméterrel, a hátsók 20 centméterrel szélesebbek, ugyanakkor utóbbiak alacsonyabbra is kerültek. Nagyobbak lettek a diffúzorok is, így a módosítások eredményeképpen az aerodinamikai leszorítóerő nagyságrendileg 30 százalékkal növekedett.

Nagy gumiabroncsokkal

Fontos és szembetűnő változás, hogy az autókat a régi időket idéző nagy abroncsokkal szerelik: az első gumik mérete 245-ről 305 milliméterre, a hátsóké pedig 325-ről 405 milliméterre nőtt, a korábbiaknál sokkal nagyobb stabilitást és tapadást biztosítva. Az autóépítésre vonatkozó előírások hatása, hogy vélhetően – már az első teszten is számos jel utalt erre – minden idők leggyorsabb Forma–1-es autóit láthatjuk az idén, amelyek az előző évinél sokkal jobb köridőkre lesznek képesek, jórészt annak köszönhetően, hogy jelentősen emelkedett a kanyarsebesség. Ez azt eredményezi, hogy a vezetés jóval megterhelőbb lesz a pilóták számára.

Alain Prost egy másik eshetőségre hívta fel a Kelet-Magyarország figyelmét. – Lehetnek olyanok, akár csúcspilóták is, akik számára nehezebb lesz az átállás, mert például fizikális problémákkal találják szembe magukat – mondta a négyszeres világbajnok.

Egyetlen kérdés sem hangzott el többször az utóbbi időben, mint az, hogy több lesz-e az előzés. Ezzel kapcsolatban elég sokan szkeptikusak, és azt hangsúlyozzák, hogy az aerodinamikai leszorítóerő növekedése keresztbe tesz és rontja majd az előzési esélyeket, kihúzva ezzel az egész szabályváltozási csomag méregfogát. A módosítási pakk érintette a hajtásláncokat is: a turbóshibrid-korszak 2014-es kezdete óta a gyártók egy szigorúan vett zsetonrendszer keretein belül fejlesztgethettek csak, de ez immáron a múlté.

Megdöbbentő festést kapott a Force India 2017-es autója. A Forma–1-ben az elmúlt években remekül helytálló, a nagycsapatok orra alá sokszor borsot törő istálló új kocsija ugyanis általános elképedésre rózsaszínben pompázik az új főtámogató érkezése miatt. A rózsaszín nem csak az autókon jelenik meg, az istálló két pilótájának, a mexikói Sergio Péreznek (27) és a francia Esteban Oconnak (20) a bukósisakja is a Forma–1-ben felettébb ritkaságnak számító pink színben pompázik majd. Utoljára 1992-ben fordult elő, hogy rózsaszín kocsi elindult a Forma–1-ben.

MS

Címkék: , ,


0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter






hirdetés