A tűzoltók is bemutatkoztak az Aranyban

A tűzoltók is bemutatkoztak az Aranyban
© Fotó: katasztrófavédelem
Nyíregyháza – Hétfőn délelőtt az Arany János Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium pályaorientációs napot tartott diákjai számára. Az iskola vezetőségének felkérésére a Nyíregyházi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság vezetői is meghívást kaptak.

Oszlár Gábor tű. százados, nyíregyházi tűzoltóparancsnok-helyettes tartott előadást a gyerekeknek, ismertette, hogy hogyan és miként jelentkezhetnek tűzoltónak, illetve a lányoknak milyen lehetőségük van a szervezetnél, például hatósági vonalon. A százados bemutatta a tűzoltóság felépítését, irányítását, valamint a tűzoltási és műszaki mentési tevékenységet és beszélt a közösségi szolgálat előnyeiről.

Ezt követően egy kisfilmet nézhettek meg a Nyíregyházi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság előző években történt eseményeiről, amelyben minden, a szakterülethez kapcsolódóan megjelent vizuális formában, hogy könnyebb legyen a döntés a jövőt illetően a diákok számára.

– Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság –








hirdetés