szon-sportoldal

2008.11.03. 18:22

Bátorság és tudatosság nélkül a végjátékban

<p>Két mecccset játszottak szombaton Fehérváron: az „egyik” 34 percig tartott, és 70–70-es eredményt hozott, a „másik” hat minutum alatt 19–0-ás Albacomp-győzelemmel végződött.</p>

Fájdalom, a férfi kosárlabda élvonalban még mindig negyven percig tart egy mérkőzés, így aztán az Albacomp ránézésre könnyed győzelmet (89–70) aratott a Marso-Vagép NYKK ellen. Más kérdés, hogy a nyíregyháziak így is elszalasztott lehetőségről beszélnek.

– Nem mondhatnám, hogy a hajráig hibátlanul játszottunk, de tartottuk a lépést az esélyesebb ellenféllel és hála annak, hogy Savic feldobott állapotban kosarazott az utolsó negyedig nyílttá tudtuk tenni a meccs kimenetelét – mondta összességében a találkozóról Kmézics Zoran, az NYKK edzője. – Többször volt esélyünk arra, hogy átvegyük a vezetést, 70–70-nél például kétszer is: előbb Savic bónuszbüntetője maradt ki, majd egy kivédekezett támadást követően Bookert szerelték a palánk alatt. Ha átvesszük a vezetést, nem mondom, hogy döntő momentum lett volna, de lélektanilag sokat jelentett volna a számunkra.

Ami pedig a végén történt, arra sem játékos- sem pedig edzői pályafutásom alatt nem volt példa. Külön bosszantó: úgy alakult ki a 0–19-es szakasz, hogy a végére szándékosan visszatartottam két időkérést, hogy a Trivunovics kiesése miatt a teljes meccset a pályán töltő Savic fújhasson egy kicsit. Sajnos, ezzel együtt is átgázolt rajtunk az Albacomp, a kihagyott támadásainkat gyors lerohanásokkal büntették. Elszenvedtük harmadik vereségünket, Pakson úgy kaptunk ki, hogy az elején megszerzett előnyünket folyamatosan adtuk le, az utóbbi két alkalommal pedig a végjátékban hiányzott a tudatos játék és a bátorság.

Ha meg akarunk nyerni a szombatihoz hasonló meccseket, akkor ezekre is szükségünk lenne. A fehérvári meccsből kiemelendő az, hogy többször is tíz pont körüli hátrányból álltunk talpra, illetve a kispadról Lekli és Siska is bátor játékkal szállt be. Arra viszont nem gondoltam, hogy a centerposztokon ekkora lesz a különbség a hazaiak javára.

Már fut

Vasárnap már futóedzést végzett Mitar

Trivunovics, az NYKK tíz napja megsérült

játékosa. A szerb bedobó térdének állapota

sokat javult, de a szerdai, Debrecen elleni hazai mérkõzésen

még kérdéses a szereplése.

- Bodnár Tibor -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!