A vadászat szolgálatában

A vadászat szolgálatában
© Fotó: KM
Nyíregyháza – A szakember szerint hihetetlenül sokat változott a vadászat az elmúlt évtizedekben. Interjú Plavecz Jánossal, a márciusban nyugdíjba vonult megyei fővadásszal.

Megyénkben a fővadászi tisztséget négy évtizeden keresztül Plavecz János töltötte be. A szakember ez év tavaszán – 72 éves korában – úgy döntött, hogy nyugdíjba vonul, hadd folytassák tovább a munkáját a fiatalok. Ebből az alkalomból kérdeztük életéről, munkájáról.

Hogyan került kapcsolatba a vadászattal?

PLAVECZ JÁNOS: Tízéves voltam, amikor Gyomaendrődön, ahol akkor éltem, láttam egy lovas solymászbemutatót Galántai Lelovich Györgynek és társainak köszönhetően. Másnap már indultam is madarat keresni, hogy megtanuljam a solymászat minden titkát. Puska akkor került a kezembe, amikor a madaraimat eleséggel el kellett látnom. Légfegyverrel gyérítettem a verebeket, a balkáni gerléket, majd a főiskola elvégzése után jelentkeztem vadásztársaságba, illetve állami vadászvizsgát tettem. Ennek már több mint ötven esztendeje.

Búcsút intett Békés megyének, hiszen főiskolai tanulmányait Nyíregyházán folytatta. Milyen hamar sikerült megszoknia új otthonát?

PLAVECZ JÁNOS: A nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolán biológia-mezőgazdaságtan szakon szereztem diplomát 1971-ben. A főiskolai évek alatt saját magamat tartottam fenn: éjszakánként kazánt fűtöttem, dolgoztam virágkertészetben. Készítettem egy vadkeltetőgépet, amellyel csirkéket, kacsákat keltettem tél végén, s piacoztam velük. Ekkor kerültem kapcsolatba Szabolcs-Szatmár-Bereg megyével, ami nagyon megtetszett. A sok folyóval, folyóvölggyel átszabdalt megye rendkívül emlékeztetett a szülőföldemre, a Körösök vidékére.

Nyíregyházán belekóstolt az újságírásba is.

PLAVECZ JÁNOS: Tóth Károllyal és Ágoston Istvánnal, a Nyíregyházi Rádió munkatársaival a főiskolán ismerkedtem meg. Összebarátkoztunk, és külsőzni kezdtem Samu András főszerkesztő keze alatt. S talán itt maradtam volna újságírónak, ha lett volna lakás. Megnősültem és a Békés megyei Muronyba mentem el tanítani. Ott mindösszesen fél évig voltam, mert Samu Andrásék utánam jöttek, hogy van lakás, jöjjek vissza, s így kerültem főállásban 1972. február 1-jén a Nyíregyházi Rádióhoz, ahol öt évig dolgoztam.

S hogy lesz egy újságíróból megyei fővadász?
PLAVECZ JÁNOS: A Nyíregyházi Rádióhoz kerülve elvégeztem a kétéves MÚOSZ-iskolát Budapesten, de amikor megüresedett a megyei fővadászi állás 1977-ben, megpályáztam, és március 1-jével el is nyertem, mert csak ott akartam én dolgozni a vadászat környékén, ugyanis a gödöllői egyetemen elvégeztem a vadgazdálkodási szakmérnöki szakot is. Így lettem végül megyei fővadász, s pontosan negyven évig töltöttem be ezt a tisztséget, mert ez év március 1-jén mondtam fel. Amikor húsz évvel ezelőtt megalakult a megyei vadászkamara, annak meg a titkára lettem.

Mi mindennel lehetne jellemezni ezt az elmúlt negyven évet?

PLAVECZ JÁNOS: Negyven évvel ezelőtt 37 vadásztársaság volt a megyében 1370 taggal. Most közel 4 ezer tag van és kis híján 100 vadásztársaság. Hogy milyen világ volt akkor? Volt még analfabéta vadőröm is, de ettől függetlenül kitűnő vadőr volt. Úgy voltak vele a vadásztársaságok, hogy bárki lehetett vadőr, például nyugdíjba ment kocsis vagy leszázalékolt parasztember, bárkit felvettek. A legfontosabbnak azt tartottam, hogy kineveljek egy ütőképes szakembergárdát. Aki beiskolázható volt, azt beiskoláztam Csongrádra, illetve Nyíregyházán is sikerült létrehozni a csongrádi iskolának egy kihelyezett tagozatát. A szakmunkás­iskola után következett a technikusi képesítés is, de aztán lettek vadgazdálkodási szakmérnökök is körülöttem. Mindez persze hosszú folyamat volt, amíg a kezdetektől idáig eljutottunk.

Lehet-e különbséget tenni az akkori és a mai vadászatok között?

PLAVECZ JÁNOS: Hihetetlenül sokat változott, mert teljesen elüzletiesedett a vadászat. Akkor még passzióból vadásztak, illetve kellett a vad a konyhára. Régen a vadászok fegyelmezettebbek és ráérősebbek voltak. Nem csak az kötötte össze őket, hogy gyorsan végigszaladtak a területen és lőttek valamit, hanem baráti társaságokká kovácsolódtak, a vadászat után is elkvaterkáztak, elbeszélgettek. Akkor nemcsak a vadászat, hanem az együttlét is számított, ma már ez nem így van. Nyilván én is részese vagyok, hogy elüzletiesedett napjainkra a vadászat, hiszen kellett a pénz. Többek között én kezdtem szorgalmazni a külföldiek bérvadásztatását is.

Az elmúlt negyven év azonban tenyésztésről és új vadfajok betelepítéséről is szólt.

PLAVECZ JÁNOS: Ki kellett elégíteni a növekvő igényeket is, ezért elkezdtünk fácánt és vadkacsát tenyészteni, amivel növeltük a bevételeinket. Ekkor határoztuk el, hogy új vadfajt telepítünk a megyébe, s ez a dámszarvas volt, amiből több mint ötszáz egyedet hoztunk ide, s napjainkra már szépen belakta a megyét. Sikerült a Keleti-Kárpátok-típusú gímszarvas állományát is fejleszteni, s ma már büszkék lehetünk a gyönyörű gímtrófeákra is.

A családban öröklődött-e a vadászat szeretete?

PLAVECZ JÁNOS: Két gyermekem és négy unokám van. A fiam és családja Nyíregyházán él, a lányomék Skóciában telepedtek le. A fiam legalább annyira szeret vadászni, ha nem jobban, mint én. Ő hosszú ideig a szakmában is dolgozott, hiszen a végzettsége vadgazdálkodási szakmérnök. Sokáig vezetett egy vadászboltot is, és természetesen mind a mai napig vadászik is.

Sokak szerint nem volt könnyű önnel együtt dolgozni. Mi igaz ebből?

PLAVECZ JÁNOS: A kollégáimtól ilyen visszajelzést soha nem kaptam, azonban az tény, hogy sok konfliktusom volt itt a megyében olyan vezetőkkel, akik nem értettek a szakmához, nem mindig a játékszabályok betartásával akartak vadászni, vagy etikátlanul akartak beférkőzni vadászati körökbe. A sógor-koma rokonságot tükrözi vissza az új határok kijelölése is, s ez a változtatás végigbolygatta szinte az összes vadásztársaság területét. Sajnos, nem a szakmai szempontok alapján mozogtak a nemrégiben kijelölt tájegységi határok sem. Annak ellenére, hogy a hatalommal mindig harcban álltam, többször elismerték a munkámat.








hirdetés