A vámosatyai pincér találkozása Páger Antallal

Baksa Géza
Baksa Géza
Nyíregyháza – Dolgozott a Béka presszóban, vezette a Krúdy Szállót, de a szíve mindig visszahúzta a Koronába. A Kelet arcképcsarnoka: Baksa Géza, a Sóstói Múzeumfalu Barabási Kocsmájának üzemeltetője.

– Én voltam a legkisebb gyerek a négy közül a családban Vámosatyán, ahol apánk kevés földön gazdálkodott, s ahol nem dúskáltunk a földi javakban, de tisztességesen megéltünk.

Mindez már lassan 78 évvel ezelőtt történt… Baksa Gézát hallgatom a Sóstói Múzeumfaluban, a Barabási Kocsma teraszán, amit nyugdíjasként ő üzemeltet. Mondja, amikor kijárta az általánost, minden vágya az volt, hogy Kisvárdán, a járműipari technikumban tanuljon tovább, de átirányították az öntőkhöz, aminek a nevétől is irtózott, így otthon maradt a falujában. Tizenévesen munkát vállalt: a közeli erdőgazdaságban ivóvizet hordott a favágóknak.

Igazi kávéházi-éttermi élet

– Amikor elmúltam 16 éves, a család úgy döntött, hogy mégse rekedjek meg végleg ott, a Beregben, ezért beadtam a jelentkezést kereskedelmi tanulónak Nyíregyházára, a Szabolcs utcai szakiskolába, ahol gyorsan dobbantottam a pincér szakma felé – meséli miként került kapcsolatba a vendéglátással közel hatvan évvel ezelőtt. Az elméleti órák után a régi Vesszős étteremben szolgált fel hónapokon át, majd átkerült a megye akkortájt legismertebb vendéglátóhelyére, a Koronába, ott vizsgázott, s ott adták át neki az oklevelet. Hálásan emlékszik vissza ennyi évtized után is tanítómester főnökeire, Lipcsei Lászlóra, Gyüre Miklósra.

– Akkoriban igazi éttermi-kávéházi élet folyt a Koronában. Sok rendezvényt tartottak ott, esténként számos neves vendég vacsorázott nálunk. Többször is tálaltam politikusoknak, neves színészeknek, művészeknek, köztük Ambrus Kirynek, a Záray- házaspárnak, Széchy Pálnak, de Páger Antalnak és Bulla Elmának is.

Baksa Géza is „keringőzött” a munkahelyek között. A Koronából a Bacsik cukrászda vezetőjévé nevezték ki, majd 1960-ban, 22 évesen ő lett a Krúdy Szálló első embere Sóstón, de megfordult helyettes vezetőként az Ezerjó étteremben, pincérként a Béke presszóban, vezette egy ideig a Fegyveres Erők Klubját is, de mindig visszatért az ő igazi otthonába, a Koronába. Kérdezi tőlem, reméli, nem felejtettem el, hogy a mi esküvőnket is ő szervezte meg a Korona különtermében, amit dehogyis lehet felejteni!

Tíz évet letagadhatna

– Aztán jött a rendszerváltás, a privatizáció, felszámolták a vendéglátó vállalatot, s én úgy döntöttem 1992-ben, hogy nyugdíjba vonulok. Akkor már persze családos ember voltam, hiszen Veres Olgával még 1958-ban keltünk egybe, s nemsokára megszületett egyetlen lányunk, Olga, akinek a fia ma már közgazdász. Engem pedig felhívott a múzeumfalu igazgatója, szívesen rám bízná a Barabási Kocsmát, üzemeltessem nyugdíj mellett, és tegyem lehetővé népi ételek fogyasztását is. Igent mondtam, ennek is már húsz éve.
Baksa Géza legalább tíz évet letagadhatna korából, olyan jól néz ki, és jó a hangulata is, különösen a skanzen friss levegőjén.

– Angyal Sándor –








hirdetés