2012.06.15 20:12; Frissítve: 2012.06.15 20:12


A várfürdő felét „viszik” a lovagok

Miskolc – A várat felújítják, a strand szinte felét lezárták, de a várfürdő üzemel.

alt hiba beküldése

A Diósgyőri Várfürdő idén is várja vendégeit, június elsejével nyitott meg és szezon végéig, augusztus 31-ig üzemel – mondta lapunknak Pásztor Imre, a Miskolc Holding Zrt. kommunikációs igazgatója. Azt is elmondta: idén is van lehetőség „hajnali” úszásra, hétfő és csütörtök kivételével minden nap reggel hat és nyolc óra között, kedvező áron.
Arra is rákérdeztünk, hogy a várrekonstrukció mennyiben befolyásolja a várfürdő üzemelését. „E hét elején írta alá a Diósgyőr-Lillafüred komplex kulturális és ökoturisztikai fejlesztés támogatási szerződését dr. Kriza Ákos polgármester és Kormány Krisztián, az Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség ügyvezető igazgatója. Ezzel célegyenesbe érkeztek a diósgyőri vár rekonstrukciójának előkészítési munkái. Ennek részeként zártak le egy részt mobilkerítésekkel a Diósgyőri strandfürdőből, ez a lezárt terület a teljes fürdő mintegy 45 százaléka. Ez nem zavarja a fürdőzőket, most régészeti munkálatokat végeznek a területen, de a későbbiekben sem várható, hogy zavaró lenne a projekt megvalósítása” – válaszota Pásztor Imre.

A nemrégiben történelmi emlékhellyé nyilvánított vár rekonstrukciós munkáival együtt épül meg a Lovagi tornák tere a fürdő területén, amely miatt a Várfürdő területe ugyan kisebb lesz – kevesebb, mint a felét foglalja majd el a Lovagi tornák tere –, de a terület és maga a városrész is ez által lesz gazdagabb – fogalmazott.

Azt is megtudtuk: a tervek szerint június végén lehet majd szerződést kötni a közbeszerzésen nyertes kivitelezővel, ez után indulhat meg a munka.

ÉM-NSZR

A SZON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!



Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Niki, a nap szépe

Niki ibrányi diáklány, aki imád nagyokat bulizni és táncolni a barátaival, akikkel a legtöbb szabadidejüket is együtt töltik.
tovább »


Login2