A városi közgyűlésen se hagyták szó nélkül a volt pártház eladását

A városi közgyűlésen se hagyták szó nélkül a volt pártház eladását
© Fotó: Pusztai Sándor
Nyíregyháza – Ülésezett a képviselő testület a megyeszékhelyen csütörtökön.

Miközben milliárdos beruházások vannak folyamatban a városban, biztos, hogy ez a legfontosabb? – kérdezhetik párthovatartozástól függően. Ugyanis a csütörtöki közgyűlésen a hónapról hónapra visszatérő témát feszegették az ellenzéki politikusok az első két napirendi pont között:

– A korábban állami tulajdonban lévő Szarvas utca 1–3. szám alatti ingatlant jóval áron alul, mindössze 95 millió forintért adták el. Továbbra sem értjük, hogy ezt annak idején miért nem vette meg az önkormányzat? – tette fel a kérdést Béres Csaba (Jobbik). A nyílt eljárás során a legmagasabb vételárat kínáló, a pályázatot együttesen benyújtó BAK Holding Kft. és a PV Zöld­energia Kft. szerezte meg az ingatlan tulajdonjogát.

– Nem állt szándékában a városnak megvásárolni ezt az ingatlant. Annak örülök, hogy helyi vállalkozói befektetői kör vette meg az irodaegyüttest, és tudomásom szerint tervezik a felújítását. A vételárról nincs információm.

Egyébként pedig nem értem a téma újbóli felvetését, szerintem azt már tisztáztuk, ami az önkormányzatra vonatkozik – reagált dr. Kovács Ferenc polgármester.

Lövei Csaba (Együtt) hozzászólásában közölte, hogy egy általa nem ismert személy tett feljelentést, amit a megyei rendőrfőkapitányság elutasított. Ebben szerepelt konkrétan a 95 millió forintos vételár, onnan származik az összegre vonatkozó információ.

Nagy László (MSZP) az ünnepi közgyűlést felidézve javasolta, hogy „ha lesz hasonló rendezvény, akkor oda mindenképpen hívják meg a élő díszpolgárokat”.

– Hogy kicsit oldjam a feszültséget, örömmel számolhatok be a Mobil Digitális Iskola országjárásáról. A tizedik állomáshelyen, a Nyíregyházi Apáczai Csere János Iskolában üdvözölhettük Matolcsy Miklóst, a Mobidik program vezetőjét. A diákok nagyon élvezték az órákat. Meggyőződhettünk a mai modern digitális oktatásról, a gyerekek figyelmét ezekkel az eszközökkel lehet lekötni. Ez a jövő útja, és mi állunk elébe – fogalmazott Andó Károly (Fidesz-KDNP).

Mielőtt elfogadták volna a képviselők a város közbiztonsági koncepcióját, dr. Horváthné dr. Veisz Katalin (Fidesz-KDNP) a rendőrök munkáját méltatta, és felhívta a figyelmet a június 24-én Nyíregyházán rendezendő Országos Polgárőr Napra. Azt követően a tempó gyorsult, a tizenkilenc napirendi pontot egyaránt pozitívan bírálták el. Vajon a következő közgyűlésen is ott tornyosul virtuálisan a Szarvas utcai irodaház?


Megy a huzavona: Mennyit ér a volt pártház?

Nyíregyháza – Nem az áron aluli 140, hanem mindössze 95 millió forintért adták el a megyeszékhely emblematikus épületét, a volt MSZMP-székházat – mondta szerdai sajtótájékoztatóján Lövei Csaba.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter






hirdetés