Ez a kényszer egyeseknél lehet mindennapos, míg másoknál havonta ugyan egyszer jelentkezik, ám mindenképpen irracionális méretet ölt – tudtuk meg Máténé Pusztai Annamária klinikai szakpszichológustól.
A kényszeres vásárlót, ahogyan a nevében is szerepel, egyfajta belső kényszer hajtja. A vásárlás örömforrás, egy pótcselekvés, amely akkor lép életbe, mikor a természetes örömforrások már nem elérhetők számára.
A folyamat úgy zajlik, hogy az egyén hihetetlen feszültté válik, jön egy impulzus, amely kimozdítja nyugalmi állapotából, és ekkor következik a több órán át tartó vásárlási roham – mondja a szakember.
„A folyamat kielégülésel, örömmel tölti el az egyént, utána azonban – mivel tudatában van tettének – bűntudatot érez.”
A kényszeres vásárlót nem érdekli pénztárcája mérete, a túlzott költekezéssel adósságba sodorja magát. Betegségről van szó, egyfajta kóros öngyógyításról. A lakosság 1százalékát érinti, és főleg az átlagos anyagi helyzetűekre jellemző. Elsősorban a nők szenvednek tőle: a betegek 80-90 százaléka közülük kerül ki. Többnyire húsz éves kor körül alakul ki, és körülbelül 10 év kell ahhoz, hogy az illető felismerje: gondban van. Felhalmozódnak az adósságai, felesleges dolgokat vesz.
A kényszeres vásárlók olyan emberek, akik nehezen tudják kontrollálni magukat, nem képesek ellenállni a belső késztetésnek. A vásárlással próbálnak megszabadulni a feszültségtől azért, hogy boldogok legyenek, ám hamarosan visszakerülnek az eredeti állapotba.
Ez aztán kihat a munkájukra és szociális kapcsolataikra is. 100 éve diagnosztizálták mint betegséget, amely kezelhető gyógyszeresen és pszichoterápiával.