A „vasút” nem fütyül az utasokra – Fokozatosan fejlesztenek a Mátészalka–Debrecen vonalon

Megérkezett a tiborszállási személy Mátészalkára
Megérkezett a tiborszállási személy Mátészalkára - © Fotó: Ladányi Tóth Lajos
Mátészalka – Vonatbojkottra buzdított az elmúlt héten szerda reggel a Mátészalka­leaks és az Őrleaks.


– Azt javasoltuk a különböző fórumokon, hogy aki csak teheti, ne utazzon ezen a napon a Mátészalka–Debrecen vasútvonalon. Ezzel akartuk felhívni a figyelmet arra, hogy túl hosszú a menetidő, korszerűtlenek a koszos vasúti kocsik. Cserébe ingyenes civil buszt indítottunk az említett vonalon – fejtegette Lintényi Levente közösségszervező, a Mátészalkaleaks blog kitalálója.

Fokozatosan fejlesztenek

Megkerestük a vasúttársaságot, hogy reagáljanak a civil akció apropóján.

„Mindenekelőtt szeretnénk hangsúlyozni, hogy a vasúttársaság ügyfélszolgálatára az állomási és egyéb infrastruktúrával (pályaállapot, parlagfű, sorompó), illetve a fedélzeti szolgáltatásokkal (tisztaság, zsúfoltság, hűtés) kapcsolatban 2016-ban 9, 2017-ben pedig 3 észrevétel érkezett. A vasútvállalat a lehetőségeihez képest fokozatosan fejleszti a Debrecen–Nyírbátor–Mátészalka vasútvonalat. Műszaki állapotának fenntartása és javítása érdekében 2017-ben és 2018-ban váltócseréket, vasbetonalj javításokat, váltótalpfa cseréket és síncseréket, útátjáró felújításokat tervez a vasúttársaság.

2015-ben a mátészalkai állomáson új akusztikus és vizuális utastájékoztató berendezést helyeztünk üzembe korszerű LCD monitorokkal. A nyírbátori állomáson az utastájékoztatási hangrendszer hálózatát újítottuk fel, az idén pedig Aradványpuszta megállóhely kap Nyíradonyból távvezérelt hangos utastájékoztató-berendezést. Jövőre a nyírbátori állomás vizuális és akusztikus tájékoztatási rendszerét modernizáljuk. 2017–2018-ban felújítjuk Aradványpuszta megállóhelyet, a meglévő felvételi épületet korszerűsítjük és a környezetét is rendbe tesszük, kerékpártárolókat és parkolókat alakítunk ki, valamint a pálya túloldalán esőbeállót helyezünk ki. Várhatóan 2018-ban a nyíradonyi állomást és környékét is teljesen felújítjuk.

A vonal állomásainak tisztasága, a takarítások színvonala 2015 óta nagymértékben javult, mert szigorúbb elvárásokkal kötöttünk takarítási szolgáltatási keretszerződést. 2016-ban a hodászi és a nyírcsászári önkormányzatokkal együttműködési megállapodást kötöttünk, így ezen településeken már az önkormányzatok végeztetik a takarítást és a zöldterületek karbantartását” – áll a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóságának válaszában.

KM


Sínre tennék a vasútvonal ügyét a szalkaiak

Vonatbojkottra invitálták az állampolgárokat a civil szervezők.

 

 


Szálkák akarnak lenni a hatalom szemében – nem adják fel a mátészalkaiak

Negyvennel döcögnek a leharcolt vonatok Mátészalkáról Nyíregyháza, Debrecen vagy Fehérgyarmat felé, nem sokkal ezelőttig pedig hétvégenként volt olyan napszak, amikor se busszal, se vonattal nem lehetett megközelíteni a megyeszékhelyet.

 


Nem adják fel a mátészalkai utasok: gyorsabb és jobb vonatokat akarnak

Gyorsabbak a vonatok Mátészalka és a megyeszékhely között, de maradt még tennivaló.








hirdetés