A világ élvonalában a Pest megyei kutató-mentők

Harmadik helyezést ért el a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat csapat a hétvégén Szlovéniában megtartott, a szakmában a legrangosabbnak számító csapatversenyen. Hét ország 22 speciális kutyás mentőcsapata mérte össze tudását, a háromtagú magyar csapat három mentőkutyával vett részt a versenyen.

A Nemzetközi Mentőkutyás Szövetség bevetési csapatversenyét szakmai szempontból a legrangosabbnak tartják a világon – mondta a Független Hírügynökségnek Balázs László, a magyar csapat vezetője. A versenyen katasztrófahelyzeteket szimulálnak és ott kell megtalálniuk a kutyáknak és vezetőiknek az eltűnteket.


Harmadik lett a magyar csapat

Idén Szlovéniában, Zagorjéban rendezték a versenyt, ami pénteken kezdődött és vasárnap délután ért véget. A résztvevőknek szimulált földrengés sújtotta területen, illetve viharban megsérült épületben kellett kutatniuk, illetve erdős területen elkóborolt gyerekek nyomára kellett rátalálniuk. A területen, ahol a verseny volt, egyébként egy hete még jelentős áradások okoztak valódi katasztrófahelyzeteket.

Magyarországot a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat képviselte három emberrel és három mentőkutyával és a harmadik helyezést érték el – mondta Balázs László. A csapat egyébként már többször is indult nemzetközi megmérettetéseken, tavaly meg is nyerték a szakmai versenyt.

– Független Hírügynökség –








hirdetés