2012.02.2 18:57; Frissítve: 2012.02.2 18:57


A világon először alkalmazott eljárással ültettek be állkapcsot holland és belga orvosok

Brüsszel, 2012. február 2., csütörtök (MTI) – Háromdimenziós képtechnikát alkalmazó új eljárással készített állkapcsot ültettek be sikeresen egy idős holland asszony szervezetébe – jelentette be a műtétet végző belga-holland orvoscsoport csütörtökön a belgiumi Hasseltben.

A belga sajtóban idézett közlésük szerint világpremiernek számít a műtét, amelyet több hónapja végeztek már, de csak most hozták nyilvánosságra.

A háromdimenziós technika alkalmazásának köszönhetően az eddig 12-20 órás, klasszikus rekonstrukciós műtét ideje 3-4 órára rövidülhet le. Az eljárás lényege, hogy a csontozat szóban forgó részét röntgenképek segítségével számítógépen modellezik, majd a hajszálpontosan mérni tudott méretekkel titánból protézist készítenek, és ezt ültetik be a megfelelő helyre.

A holland páciens – akinek állkapcsa egy gyulladás követeztében ment tönkre – a beültetésnek köszönhetően újra tud beszélni, és más fontos életfunkcióit is teljes mértékben tudja használni, de a műtét jelentőségét az esztétikai eredmény is növeli.

Az orvosok azt is elmondták, hogy a beavatkozás költsége még viszonylag drága (9 ezer euró), de ez szerintük megtérül a kórházban és az operációval töltött idő lerövidülésével, valamint azáltal, hogy beteg állapota a műtétnek köszönhetően jelentősen javul.

- MTI -


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Nagyvilág
Már több mint száz halottja van a szélsőséges időjárásnak Kínában
Peking, 2012. május 17., csütörtök (MTI) - Az április vége óta tartó viharoknak, heves esőzéseknek Kínában [...] tovább »
Csen – Készül a vak kínai jogvédő útlevele
Peking, 2012. május 17., csütörtök (MTI) - A jelek szerint 15 napon belül megkapja útlevelét Csen Kuang-cseng [...] tovább »
Kínai halászok észak-koreai fogságban?
Peking, 2012. május 17., csütörtök (MTI) - Egy észak-koreai hadihajó fegyveresei kínai halászhajók összesen 29 [...] tovább »
Dsida Jenőre és Páskándi Gézára emlékeznek Erdélyben és Kárpátalján
Szatmárnémeti/Budapest, 2012. május 17., csütörtök (MTI) - Szatmárnémetiben, Szatmárhegyen és Beregszászon [...] tovább »
Cséfalvay: Lengyelország és Magyarország jövőjének záloga az innováció területén megvalósítandó integráció
Varsó, 2012. május 16., szerda (MTI) - Lengyelország és Magyarország jövője attól függ, miként tudnak [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés