2012.06.22 19:57; Frissítve: 2012.06.22 19:57


A visegrádi országok kormányfőinek javaslatai a gazdasági növekedés újraindításához

Prága, 2012. június 22., péntek (MTI) – Négypontos javaslatcsomagot terjesztettek az Európai Unió (EU) vezetői elé közös levélben a visegrádi csoport (V4) országainak miniszterelnökei.

alt hiba beküldése

A levelet Petr Necas cseh, Donald Tusk lengyel, Orbán Viktor magyar és Robert Fico szlovák kormányfő pénteki prágai tanácskozása után hozták nyilvánosságra. Ebben a kormányfők felvázolják azokat a témaköröket, amelyekre a gazdasági növekedés újraindításáról folyó vitában szerintük kiemelt figyelmet kellene fordítani.

Az első pontban a kormányfők rámutatnak arra, hogy az egészséges gazdasági növekedés és az új munkahelyek megteremtésének feltételét “a nemzeti szintű, mély strukturális reformok jelentik”.

“Szükségünk van az egységes európai piac kiépítésére, amely az európai integráció egyik legfontosabb és legnyilvánvalóbb sikere és feltétele az Unió jövőbeni növekedésének” – olvasható egyebek között a második pontban.

A V4-ek miniszterelnökei úgy vélik, hogy “a többéves 2014-2020-as időszakra szóló pénzügyi keret további fontos eszköz, amelyet fel lehet használni a növekedés támogatásához és az új munkalehetőségek kialakításához az egész unióban” – ez a harmadik pont felvezetése. A kormányfők szerint mindezt teljes mértékben ki kellene használni, s a pénzügyi keretet 2012 végéig el kellene fogadni.

A negyedik pont szerint az EU szintjén is ki kellene használni azokat az újítási eszközöket, amelyek hozzájárulhatnak a munkahelyek kialakításához. Ezek az uniós eszközök a kormányfők szerint kiegészíthetik az első három pontban megfogalmazott és részletesen kifejtett eszközöket.

A négy visegrádi ország miniszterelnöke közös levelét Herman Van Rompuynek, az Európai Tanács elnökének, José Manuel Barrosónak, az Európai Bizottság elnökének, valamint Martin Schulznak, az Európai Parlament elnökének címezte.

- Kokes János, MTI -

A SZON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!



Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Bernadett, a nap szépe

Bernadett 18 éves rudolftelepi lány. A vizsgái után a vendéglátásban szeretne elhelyezkedni. A nyárra még nincs terve, de ahogy a barátnőit ismeri…
tovább »


Login2