A visegrádi országok szakszervezetei konkrét lépéseket sürgetnek a munkaerő megtartása érdekében

Budapest – Konkrét lépésekre van szükség a munkaerő megtartása, valamint a Nyugat- és Kelet-Európa közti jelentős bérkülönbségek felszámolása érdekében – olvasható a visegrádi országok (V4) szakszervezeti konföderációinak közös nyilatkozatában, amelyet a Budapesten tartott soros találkozójukat követően juttattak el pénteken az MTI-nek.

A találkozó résztvevői kiemelték, meg kell előzni az elvándorlást, a legképzettebb fiatalok migrációját okozó jövedelmi helyzeteket.

A V4-ek szakszervezetei támogatják az Európai Szakszervezeti Szövetség kezdeményezését az európai bérszövetség megindítására, amelynek célja, hogy minden európai részesedjen az unióban létrehozott jövedelemből és javakból, hogy azok, akik lemaradtak, fel tudjanak zárkózni. Ez jelentősen támogatná az egységes piac és a monetáris unió nagy ígéretének megvalósítását, és úgy vélték, hogy csak így lehet megakadályozni az Európa-ellenes hangulat, a populizmus, a szélsőjobb erősödését.

A visegrádi országok szakszervezeti konföderációi kezdeményezik, hogy országaikban tárgyalások induljanak a szociális jogok európai pillérének gyakorlati megvalósítása érdekében, hogy a szociális pillér nemzeti és uniós szinten is sikeres projekt legyen.

A szakszervezetek szerint ehhez konkrét intézkedésekre van szükség a szociális jogok, a munka világának demokratikus viszonyainak érvényesítésére, a rendezett munkaügyi kapcsolatok megvalósulása érdekében. Mindezekhez szociális párbeszédre, a kollektív alku rendszerének hatékony működésére van szükség, továbbá helyre kell állítani a valódi tripartizmust (szakszervezetek, munkáltatók és az állami szervek együttműködése) azokban az országokban, ahol egyes szociális partnereket kizárnak az egyeztetésből.

A nyilatkozatot magyar részről a Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés, a Liga Szakszervezetek, a Magyar Szakszervezeti Szövetség, a Munkástanácsok Országos Szövetségének, valamint a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának képviselői írták alá.

– MTI –








hirdetés