A vízkészletek megőrzése a projekt célja

Akt.:
A vízkészletek megőrzése a projekt célja
© Fotó: Dodó Ferenc
Tarpa – Vízpótló csatornákat építettek, műtárgyakat újítottak fel, de szivattyúállásokat is kialakítottak.


Húsz települést és az ott élőket, közel 22 ezer embert érint az az 1,2 milliárd forintos, uniós és hazai forrásból megvalósult projekt, amelynek célja a Beregben, és a beregi árvízszintcsökkentő tározó területén a tájgazdálkodási infrastruktúra fejlesztése. A beruházás a beregi vízgazdálkodási rendszerben valósult meg egyrészt a beregi árapasztó tározó, másrészt a hozzá szervesen kapcsolódó lónyai árapasztó fióktározó területén.

A tarpai beeresztő műtárgynál tartott szerdai tájékoztatón Lőrincz Róbert, a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (FETIVIZIG) vízrendezési és öntözési osztályának vezetője elmondta: az Országos Vízügyi Főigazgatóság és a FETIVIZIG közös projektjének célja az optimális területhasználat megalapozása volt egyrészt a tájgazdálkodás, másrészt a természetvédelem érdekében.

Kedvezőbb körülmények

– A beruházás nyomán javul a környezet állapota, miközben a gazdálkodók életkörülményei is kedvezőbbé válnak. Fontos, hogy a vízvisszatartáson alapuló tájgazdálkodás hozzájáruljon a hasznosítható vízkészletek mennyiségi és minőségi megőrzéséhez, vízvisszatartási lehetőségeket teremtsen a holtmedrekben és mély fekvésű területeken, biztosítva a fennmaradásukat – tette hozzá.

– Ahhoz, hogy ezek a célok megvalósuljanak, számos fejlesztésre volt szükség, amelyek a vízgazdálkodás minden területét érintették – ezekről Csizmazia Tamás, a FETIVIZIG vízrendezési és öntözési osztályának vezető-helyettese beszélt.

Minden területet érint

– A Tiszán két helyen ideiglenes szivattyúállásokat alakítottunk ki, aminek azért van jelentősége, mert a szivattyús víz-kivétellel a folyóból igény szerint juttatható víz a tájgazdálkodással érintett területre. Az egyik helyen a Beregi tározó építésekor megépült vízpótló csatorna medrébe lehet szivattyúzni a vizet a torkolat elzárásával. Az így kiemelt vízmennyiség közvetlenül a beregi-árapasztó területére juttatható, a Makócsa főcsatornán, illetve a 19. számú csatornán keresztül a Szipa-főcsatornába vezethető. A másik helyen a kiemelt vízmennyiséget a tarpai vízpótló csatornába emelik át, ezután a Diáksán II. és a Diáksán csatornán keresztül a Szipa-főcsatornába. A vízpótlás elősegítése érdekében három vízpótló csatornát építettünk 3,2 kilométer hosszan.

– A gelénesi anyaggödör rossz állapotban volt, a rendezésével vizes élőhelyet alakítottunk ki, amelynek vízpótlása a megépített gelénesi vízpótló csatornából biztosított. A projekt keretében 26 vízkormányzó, illetve vízvisszatartó műtárgy épült a hatékony belvízvisszatartás, a Tiszából kivezetett, illetve kiemelt vizek megfelelő hasznosítása, valamint az anyagnyerőhelyek vizes élőhellyé vagy vízfelületté alakítása érdekében. A Makócsa főcsatornán egy nagy műtárgy épült, ennek eredményeképpen csökkennek azok a veszélyek, amelyeket a vizek gyors leürítése okoz a holtmederrendszerben és a csatornában.

– A főcsatorna vízszintje szabályozhatóvá válik (emelhető és csökkenthető), lehetővé téve a visszatartott belvizek és a vízpótló csatornákon érkező vizek tájgazdálkodási hasznosítását. A belvizek mélyebb területekre juttatását és a vízpótlását segítendő 56,9 kilométeren újítottunk fel csatornákat – a rekonstrukciónál elsődleges cél volt, hogy ahol lehet, őrizzük meg a vízfolyás természetes állapotát. Szükség volt a rossz állapotban lévő műtárgyak, átereszek felújítására, bizonyos esetekben átépítésére is, a beregi öblözet főbb belvízcsatornáinak üzem­irányítás szempontjából jelentős szelvényeibe pedig hat helyszínen vízszintérzékelőt építettünk be. A vízgazdálkodási fejlesztéssel közvetlenül érintett terület nagysága 862 hektár, amelynek közvetett hatásterülete 36 ezer hektár – mondta Csizmazia Tamás.

A fejlesztés elemei

A Tisza 706,94 és 715,45 fkm-szelvényeiben ideiglenes szivattyúállások kialakítása

Vízpótló csatornák építése (3,2 km)

Vízkormányzó, vízvisszatartó műtárgyak építése (26 darab)

Depóniamagasítás

Anyagnyerőhely rendezése, vizes élőhellyé alakítása

A megépült beregi árvízszintcsökkentő tározó töltéseiben lévő műtárgyak és a meglévő tározó rendszer összehangolása a projektben tervezett fejlesztésekkel.

SZA








hirdetés