A vízpolitika jövőjéről tárgyaltak az EU környezetvédelmi miniszterei

Budapest – Az aszály és vízhiány okozta gondokról és a fenntartható vízgazdálkodás jövőjéről tárgyaltak az uniós környezetvédelmi tárcavezetők a szlovák elnökség kezdeményezésére hétfőn Pozsonyban – közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) kedden az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a magyar delegációt vezető V. Németh Zsolt, az FM környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára emlékeztetett arra, hogy Magyarország a 2011. első félévi elnöksége alatt ugyancsak az uniós tárgyalások fókuszába helyezte a vízkészletek védelmének és kezelésének kérdéskörét.

V. Németh Zsolt rámutatott: az azóta eltelt öt évben a vízügyi prioritások nem változtak, ugyanakkor mind az extrém hidrológiai jelenségek gyakorisága – így például a szélsőségesen aszályos és csapadékos időszakok, súlyos árvizek -, mind pedig a globális kihívások tovább erősítették a téma fontosságát. Ennek jegyében szervezi meg Magyarország a 2. budapesti Víz Világtalálkozót is ez év novemberében.

A szlovák fővárosban tartott tanácskozás résztvevői egyetértettek abban, hogy az aszály, a vízhiány és az elsivatagosodás, valamint az árvizek határon átnyúló hatásai szoros együttműködést kívánnak meg a tagországoktól, különös tekintettel a megelőzésre és a különböző szakpolitikák közötti hatékony együttműködésre – tartalmazza a közlemény.

– MTI –








hirdetés