2012.08.3 12:16; Frissítve: 2012.08.3 13:25


A zebra nem a drótszamaraké

illusztráció illusztráció
Nyíregyháza – Gyalogos-átkelőhelyen ne kerékpározzunk, mert büntetés lesz a vége!

 (14 hozzászólások)

alt hiba beküldése

A nyár eddig eltelt időszakában történt személyi sérüléssel járó közlekedési balesetek legalább egyharmadánál kerékpáros is érintett volt, akik szinte valamennyien meg is sérültek ezekben az esetekben. A személygépkocsival okozott baleseteket követően a kerékpárosok okozta balesetek állnak a második helyen.

A kerékpáros balesetek számának visszaszorítása céljából várhatóan fokozott ellenőrzésre számíthatnak a drótszamáron közlekedők. A kerékpáros szabálysértések közül is kiemelt figyelemre számíthatnak majd a gyalogos-átkelőhelyeken átbicikliző tilosban járók.

Kezdetben még csak figyelmeztetést kap az, aki kerékpárjával áthajt a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen, ám nem kell sok időnek eltelni és akár már a nyár végén szigorú szankcióval – borsos összegre rúgó bírsággal – sújtják majd a szabálysértőket.

A KRESZ ugyanis előírja, hogy kerékpárral a gyalogosokra vonatkozó szabályok szerint kell az úttesten áthaladni, vagyis a gyalogos-átkelőhelyen csak és kizárólag a kerékpárról leszállva, azt tolva, gyalogosként lehet átkelni.

 

A balesetek számának növekedésében jelentős mértékben szerepet játszik a kerékpárosok figyelmetlensége, a KRESZ ismeretének hiánya (kerékpáros közlekedés nem vizsga köteles) illetve annak figyelmen kívül hagyása. A gyalogos átkelőhelyen való kerékpáros közlekedés mind amellett, hogy szabálytalan, baleset veszélyes helyzeteket teremthet. A kerékpár dinamizmusa, mozgási sebessége és mozgási iránya más, mint egy gyalogosé, amely a járművezetőket megtévesztheti.

Az útkereszteződésekben, a gyalogos-átkelőhelyeken de még a kerékpárutakon is sok szabálytalanságot követnek el a kerékpárosok, akik közül még mindig gyakori az ittasan közlekedő és a kötelező tartozékokkal járművét fölszerelni nem hajlandó szabálysértő.

KM

A SZON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!



Comments 14

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

HTML version of comments

Alexandra, a nap szépe

Alexandra, a csinos debreceni lány első alkalommal volt fotózáson, ahol elmondása szerint nagyon jól érezte magát és már nagyon várja a következőt.
tovább »


Login2