A zeneakadémián zongorázhat

A zeneakadémián zongorázhat
Néhány napja önálló koncerttel búcsúzott – persze hangsúlyozottan csak átmenetileg – a beregi muzsikabarátoktól egy törékeny, ámde roppant tehetséges kislány, a mindössze tizenhárom esztendős Gyöngyösi Ivett, aki a zeneakadémián folytathatja zenei tanulmányait.

A vitkai diáklány eddig a vásárosnaményi zeneiskolában Antalovszky Erzsébet tanítványa volt. Rendkívüli tehetségét és páratlan muzikalitását jelzi, hogy a kisebb erőpróbákon való sikeres szereplésen kívül a rangos kassai zongoraverseny különdíjának elhódítása után tavaly megnyerte a fővárosban rendezett nemzetközi Chopin-versenyt is. Ivett képességeire és zenei tehetségére a neves zongoraművész, Hauser Adrienne is felfigyelt, sőt pallérozta is egy ideig az ifjú növendéket.

Gyöngyösi Ivett a világon egyedülálló kezdeményezésként a Magyar Zeneakadémián létrehozott kivételes tehetségek nemzetközi osztályába jár majdKeveházi Gyöngyi és Némethy Attila tanítványaként. Az ügy „komolyságát” mutatja, s a szülők áldozatvállalását jelzi, hogy a család azóta Budapestre költözött, hiszen mint az édesapa, Gyöngyösi István elmondta: gyermekük zenei tanulmányainak segítését mindennél fontosabbnak érzik.

Keveházi Gyöngyi és Némethy Attila tanítványaként. Az ügy „komolyságát” mutatja, s a szülők áldozatvállalását jelzi, hogy a család azóta Budapestre költözött, hiszen mint az édesapa, Gyöngyösi István elmondta: gyermekük zenei tanulmányainak segítését mindennél fontosabbnak érzik.

– Kovács Bertalan –








hirdetés