Ácsi! Elhagytuk Lajost!

Nyíregyháza – Feltűnt egy termetes teherautó, s hősünk ott zötykölődött az anyósülésen.

Cégünk előző évben gazdaságilag nagyszerű évet zárt. A dolgozók 1982-ben karácsonyi ajándékként egy háromnapos kiránduláson vehettek részt. Mi az utolsó turnussal indultunk autóbusszal, a célállomás Tátralomnic volt. Mindenki jól érezte magát, vártuk és gyűjtöttük a reménybeli élményeket, hiszen sokunk számára ismeretlen volt a Magas-Tátra. Nagyon nem foglalkoztunk az időjárással, ahogy azzal sem, hogy hideg van. Megoldottuk. Előkerültek a „melegítő” italok. Az útlevél-ellenőrzés viszontagságain túljutva, már szlovák területen sofőrünk, Laci tett egy javaslatot. Teljesen kihalt volt az országút, itt a ragyogó alkalom, hogy egy bozótos terület mellett megálljunk, hogy mindenki elintézze „folyóügyeit”. Le is szálltunk jó néhányan. A férfiak balra, a nők jobbra. Igazi téli idő volt. Szikrázó napsütés, hóval borított táj, négy-öt fok mínuszban. Igyekeztünk hamar felszállni és indultunk tovább. Megtettünk jó pár kilométert, amikor körbenézve a társaságon feltűnt, hogy nem látom Lajost. Emlékeztem, hogy a második sorban ült, Bandi mellett. Meg is kérdeztem:

– Gyerekek! Lajos hol van? Nincs ott elöl?

– Nincs – jött a válasz. Azonnal szóltunk a sofőrünknek:

– Állj! Elhagytuk Lajost!

Laci fékezett, a két kezével a kormányt csapkodta, indulatait nem fogta vissza:

– Hogy azt a hét fán fütyülős betyár mindenit! Hát nem tudtok egymásra vigyázni?!

Elég sokan leszálltunk. Aki tehette, rágyújtott, halk beszélgetések mellett lassan telt az idő. Teljes volt a tanácstalanság. Ott toporogtunk a fagyos hóban, érthetően alábbhagyott a jó hangulat. Eltelt egy negyedóra, amikor lőn világosság! A távolban feltűnt egy termetes Tátra teherautó, s hősünk, Lajos ott zötykölődött az anyósülésen. Hatalmas tapssal, éljenzéssel fogadtuk, akár egy filmsztárt.

„Hógolyóztál a varjakkal?”
Az úgy történt, hogy az utolsó megállásnál már mindenki szállt fel, Lajos pedig úgy döntött, ő is könnyít magán. Egy vékony pulóver volt csak rajta. Ideje már nem volt, hogy távolabb menjen, ezért a busz hátulját használta fedezetként. No, de mire működésbe hozta a „folyadékkivezető készülékét”, addigra sofőrünk beindította az Ikarust. Lajos kapott a nyakába egy-két köbméter kipufogó gázt, hirtelen azt sem tudta, melyik kezét mire használja. Levegő után kapkodott, a busz meg nagy zaj közepette elindult. Mire összeszedte magát, már csak a távolodó járművet látta. A lényeg, hogy előkerült Lajos. Záporoztak az ugratások: „Időtöltés gyanánt mekkora hóembert építettél? Hógolyóztál a varjakkal? Elmentél gombát szedni?” Szegénykém átment kisbárányba, örült, hogy visszatért a nyájhoz, csak vigyorgott, mint Horthy lova a fagyos tökre. Belegondolt, mi történik, ha csak három nap után találunk rá… Mindenki elfoglalta helyét. Dezső, aki mindig mélyen szántó, magvas gondolatokkal rukkol elő, most is hozta formáját.

– Gyerekek! Most már élő embert, csomagot, pálinkát el nem hagyunk! Utóbbit inkább megisszuk.

Kacsintott, majd tekert egyet az üveg nyakán és elsőként – tekintettel a nagy ijedtségre – Lajosnak nyújtotta oda. A beszélgetéseket a sofőrünk szakította félbe:

– Jegyezzétek meg! Felszállás és indulás előtt, aki hiányzik, hangos csatakiáltással jelezze! Illetve, a mellette ülő. De ez elsősorban, fiúk, ott hátul, rátok vonatkozik!

Beült a volán mögé, s megkönnyebbült mosollyal még hozzátette: „A fene egye meg a fajtátokat!” Majd gázt adott, irány Tátralomnic!

– Czabán József –








hirdetés