Kovács Ádámm
A kulisszák mögött vagy nagy tárgyalások folynak, vagy az időre bízzák az egészet az érintettek. A tény viszont az: pénteken nem történt érdemleges, így még mindig nem tisztult a Nyíregyháza Spartacus jövőképe. Pedig február végén folytatódik a pontvadászat a labdarúgó NB II-ben.Faragó Attila, a Híd Zrt. vezérigazgatója így továbbra is két csapattal bír ,és a hírek szerint a fővárosi piros-kékeknél, a Vasasnál is van gond bőven.
A budapesti klub honlapján megjelentek szerint a Vasas 2014 júniusáig szóló szerződést kötött Kovács Ádámmal. A húsz esztendős futballista csatárként és támadó középpályásként is bevethető. Kovács Ádám az őszi szezont Nyíregyházán töltötte – ahol a csapatkapitányi karszalagot is viselte –, majd télen már a Vasassal tréningezett, és több felkészülési mérkőzésen is pályára lépett Urbán Flórián együttesében. Kovács korábban megfordult az Újpestben, majd a belga negyedik és második ligában is légióskodott.
A jelenleg a Spartacust jelentő néhány játékos a Nyírsuli fiataljaival együtt vasárnap ismét pályára lép a műfüves tornán, az együttest újfent a Balogh Zoltán, Szatke Zoltán edzőpáros fogja dirigálni.
- Mán László -