Adorján Zoltán, a szerencse fia
Vannak olyan versenyzők, akiknek neve fogalommá vált az évek alatt, ezáltal szinte eggyé forrt az adott sportággal. Ilyen Adorján Zoltán, aki minden idők legeredményesebb, legsikeresebb magyar salakmotorosaként vonult be az almanachokba. A Bajnok – aki egyszerűen a szerencse fiának tartja magát – kerek évfordulóhoz érkezett, az 50. születésnapját ünnepelte a közelmúltban. Ez az évforduló jó alkalmat szolgáltatott ahhoz, hogy felelevenítsük páratlan karrierjének legfontosabb állomásait, s bepillantást engedjen a sportpályafutását követő civil életébe. Az interjúnk első részét olvashatják most.
Fél évszázad, ilyenkor összegeznek az emberek, osztanak, szoroznak, mire jutottak az életben. Túl van már ezen a számadáson?
Adorján Zoltán: Nem. Soha nem voltam egy statisztikus alkat. Repültek azt évek, mert azt csinálhattam, amit szerettem.
Azért az 50, ami egy igen kerek szám, az sem gondolkoztatta el egy percig sem?
Adorján Zoltán: Talán csak azért, mert ez egy olyan évforduló, amire minden téren odafigyelnek az emberek. De én ezt nem jubileumként élem meg, csak egy érdekes dátumként. Semmi nem változott, minden ugyanolyan, mint korábban, mert lehet, hogy betöltöttem az ötödik ikszet, de nem érzem annyinak magam.
Akkor ugorjunk fejest a múltba, s vegyük górcső alá azt a pályafutást, ami hazánkban egyedülálló és vélhetően utolérhetetlen.
Adorján Zoltán: Az életemet és a karrieremet több szakaszra tudom bontani. Az első periódus a születésemtől kezdődik, s addig tart, amíg elkezdtem motorozni. Az életemben a sport, a motorozás meghatározó volt minden tekintetben, mert amíg nem volt a versenyzés, addig lefoglalt a gyerekkorom, s valamennyit tanultam is – nem sokat. De amikor elkezdtem motorozni, utána szinte már csak az létezett számomra. Természetesen a pályafutásomon belül is voltak elválasztható szakaszok, amiket nagyjából három részre tudok osztani. A kezdet 1977-hez köthető, akkor ismerkedtem meg a salakmotorozással. Ez első periódus 1985-ig tart, ekkor jutottam be először világbajnoki döntőbe. Ez a szakasz a legmerészebb álmaimmal vetekedett, hiszen a karrierem elején ez egy szinte beteljesíthetetlen célként lebegett a szemem előtt.
Ennél a pontnál nyugodtan fogalmazhatunk úgy, hogy ez még csak a kezdet volt.
Adorján Zoltán: Innentől kezdve valóban beindult a dolog! Jöttek az eredmények, köztük az a sporttörténelmi tett, amit Tihanyi Sanyival értük el, amikor a páros világbajnoki bronzérmet szereztünk. De emellett még kétszer részese voltam az egyéni vb-döntőnek is. Ez a szakasz azzal zárult le, hogy 1997-ben kiharcoltam a Grand Prix-ba jutást, s így a következő évben a legjobbak között versenyezhettem. Ami ezután következett, az a lecsengése volt a pályafutásomnak.
Lehet, hogy első blikkre álszentnek tűnik a kérdés, de a szurkolókban a mai napig beszédtémát szolgáltat a felvetés: a kvalitásához, lehetőségeihez képest minden eredményt „kimotorozott” magából?
Adorján Zoltán: A sportban nincs ha, ennek ellenére azt mondom, lehettek volna jobb eredményeim is. Amennyiben tudatosabb, kicsit profibb lettem volna, akkor még azok a tartalékok is előkerülnek, amik bennem voltak. Ám ehhez egy stábra lett volna szükségem. Gondolok itt például egy pszichiáterre, mert utólag visszagondolva, mindig akkor torpantam meg, vagy elégedtem meg magammal, amikor eljutottam a csúcs közelébe. Ilyen esetek voltak a világbajnoki finálék, amikor csupa öröm, boldogság volt az élet, hogy eljutottam odáig, viszont a döntőben már nem hajtottam magam annyira. Ha akkor, azokban a szituációkban mellettem van egy szakember, másként alakulhattak volna a dolgok. De talán az elért eredményeimmel sem vallottam szégyent…
A rengeteg siker közül kiemelkedik az a 13 egyéni magyar bajnoki cím, amivel kiérdemelte az örökös bajnok titulust. Sportos berkekben tartja magát az a mondás, miszerint megszerezni könnyebb egy címet, mint megtartani. Ennek fényében amikor szép sorjában gyűjtötte az elsőségeket, akkor megfordult a fejében, hogy ez mennyire nehéz feladat?
Adorján Zoltán: A karrierem során nem éreztem, hogy mekkora eredményeket értem el, csak csináltam, amihez értettem; voltak hozzá adottságaim, ráadásul meg is fizettek. Egyszerűen élveztem, hogy a pályán lehetek, s nem gondolkoztam a diadalok súlyán. Viszont utólag visszagondolva úgy érzem, a 13 egyéni bajnoki cím olyan siker, amire valóban büszke lehetek. Nem akarok nagyképűnek tűnni, de anno a 80-as, 90-es években magasabb színvonalon űztük ezt a sportágat Magyarországon, volt rangja egy-egy bajnoki címnek, és sokkal több komoly rivális szállt harcba az elsőségért. Külön öröm számomra, hogy 13-szor sikerült nyernem, mivel ez a szerencseszámom.
Boros Norbert
norbert.boros@inform.hu
Adorján legyőzte a világbajnok Hans Nielsent:
Adorján legyőzte Tony Rickardssont:
Adorján futamgyőzelmei a Grand Prix-ban:
