Adószakértő: januártól jelentősen átalakul a béren kívüli juttatások rendszere

Illusztráció
Illusztráció
Budapest – Januártól jelentősen átalakul a béren kívüli juttatások rendszere, a jogalkotói szándék szerint a kapott juttatások összege a bérek részét képezik majd – mondta Bajusz Dániel adószakértő az M1 aktuális csatornán kedden.

Hozzátette: a jogalkotó megrostálta a jelenlegi juttatásokat, eszerint adómentes maradt az óvodai és a bölcsődei ellátás térítési díja, illetve klasszikus béren kívüli juttatásként a SZÉP-kártya és a sport és kulturális rendezvényekre szóló belépők.

A szakértő kitért arra is, hogy érdemes figyelni a változó adózási feltételeket, mivel a munkáltatók előre hozhatnak bizonyos kifizetéseket, azzal a kockázattal, hogy az évközi munkavállalói felmondás esetén az előre kifizetett összegek elvésznek.

A kockázati biztosítás díjánál van egy átmeneti szabály, miszerint az idén megkötött szerződések alapján fizetett díjakra még 2019. december 31-ig igénybe lehet venni a minimálbér 30 százalékáig terjedő adókedvezményt – hívta fel a figyelmet Bajusz Dániel.

-MTI-








hirdetés