Átadták a Finnamed Klinikát Nyíregyházán

Akt.:
Átadták a Finnamed Klinikát Nyíregyházán
© Fotó: Sipeki Péter
Nyíregyháza – Miniszter és államtitkár is részt vett a Finnamed Magánklinika hivatalos megnyitóünnepségén.


– Három évvel ezelőtt fogalmazódott meg a gondolat, kétéves tervezőmunka következett, egy év pedig a megvalósításra kellett – foglalta össze dr. Finna Péter azt az utat, amíg elkészült, és augusztus óta már a betegeket is fogadja a megyeszékhely magánklinikája. Az ezer négyzetméter alapterületű, hét rendelővel, diagnosztikai helyiségekkel, szülőszobákkal, posztoperatív őrzővel és betegszobákkal, valamint a 21. század legmodernebb orvosi eszközeivel felszerelt Finnamed Klinika főként önerőből, valamint pályázati forrásból készülhetett el.

– A szülészeti szárny különálló blokkot képez, s 400 négyzetméternyi a műtőblokkunk – avatott a csütörtöki megnyitóünnepségen a részletekbe az intézmény orvosigazgatója. Az országban is ritka, a régióban talán ez az egyetlen klinika, ahol 5D babamozi szolgáltatást is nyújtanak. A család tagjai egy háromdimenziós, aktív szemüvegen át láthatják a babát. Az 5D-nek köszönhetően valóban térben, mozgásban nézhetik meg a szülők a magzatukat.

Füll-orr-gégészet, szülészet-nőgyógyászat, urológia, bőrgyógyászat, a belgyógyászat minden szakmacsoportja, így többek között gasztroenterológia, endokrinológia, diabetológia, immunológia, továbbá plasztikai sebészet várja a pácienseket, de a folyamatos bővülés jegyében a közeljövőben új szakterületekkel, egynapos sebészeti, kardiológiai, pulmonológiai és érsebészeti ellátással egészülne ki a gyógyítási palettájuk.

– Azzal a céllal hoztuk létre a klinikát, hogy magas szakmai színvonalon, modern, és mégis otthonos környezetben fogadjuk a betegeinket – fogalmazott a fül-orr-gégész főorvos, hozzátéve: van lehetőségük a területi bővítésre is, sőt szeretnék, ha apartmanokat is kialakíthatnának a felső szinten. Egy kisebb CT már van a klinikán, amivel koponya-, középfül-, arcüreg- és fogászati vizsgálatokat tudnak végezni, azonban egy nagyobb teljesítményű CT-, valamint MR-készülék a diagnosztikai terület fejlődését szolgálná.

Dr. Finna Péter orvosigazgató azt mondta, a többet és jobbat adni vágya, továbbá az igények hívták életre a klinikát, mely már délelőtt 8 órától várja a betegeket Nyíregyházán, de nemcsak a megyéből, hanem a határon túlról is.

KM








hirdetés