Adventi készülődés a nyírturai iskolában

Illusztráció
Illusztráció
Nyírtura – Az iskola életében hagyomány, hogy az ünnepi ráhangolódás jegyében már december elején olyan programokat szerveznek, ahol a tanulók megismerkedhetnek a decemberi ünnepkörhöz kapcsolódó eseményekkel, szokásokkal.

Az iskolába csalogató rendezvényen a leendő elsősök hajtogatással fenyőfát készítettek, az adventre készülődve az osztályok közös programokat szerveztek, december 6-án pedig az iskolába is ellátogatott a Mikulás. A nagycsoportos ovisokat sportos sorversenyre invitálták, ahol a versenyszámok a karácsonyhoz kapcsolódtak.

Az alsósok több hétig készültek arra a műsorra, amellyel a község idős embereit lepték meg. Az utolsó tanítási hetet az elsősök nyitották meg december 18-án. A téli szünet előtti utolsó héten a diákönkormányzat szervezésében minden délutánra jut program: közös filmnézés, sorverseny, kézműves foglalkozás. A hagyományoknak megfelelően december 22-én, pénteken ünnepi műsorral zárják a programsorozatot, ahol az idén hatvanegy gyerek kedveskedik a szülőknek és a vendégeknek.

– KM –








hirdetés