Sport

2017.10.28. 10:06

Kék Cápák - Az első tripla után végre elkapták a fonalat

Nyíregyháza - Azt hittük, valamiféle taktikai húzás, hogy a kispadon kezdte a pénteki bajnokit Bus Iván és Czura Attila a Békés elleni NB I. B csoportos bajnokin, de kiderült, az egyetemi-főiskolás bajnokságban is szereplő két alapember igazolása ott maradt a másik csapatnál, és csak a kezdés után egy perccel érkezett meg a Continental Arénába, és ők akkor léphettek pályára.

Így legalább növekedett a kispadról „érkezett” pontok száma, vezetett is a Blue Sharks, de nem játszott igazán jól. A triplák egyáltalán nem mentek, mondjuk sokáig a Békésnek sem, de amikor az első félidő végén bedobtak ötöt, akkor a nagyszünetre elhúztak nyolc ponttal. A második félidőt aztán Nagy Krisztán hármassal kezdte, a harmadik negyed végére ledolgozta hátrányát a Blue Sharks, amikor pedig Czura is bevágott három triplát, meglépett tíz ponttal. A Békés egyszer még feljött kettőre, de a nyíregyháziak megőrizték hazai veretlenségüket, ötödik őszi sikerüket is megszerezve.

- KM-BT -

NB I. B csoport: Férfiak

Nyíregyháza Blue Sharks–Békési SZSK

83–73 (21–17, 11–23, 24–14, 27–19)

Continental Aréna, 300 néző, v.: Válé, Szakáll, Horváth Cs.

Blue Sharks: Vaskó, Mokánszki 7, Delegal 19, Nagy K. 16/6, Szondi Á. Csere: Bus I. 9, Czura 27/9, Oláh Z. 3/3, Sitku M. 2. Edző: Siska János.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!