Ahol nincs megállás

Illusztráció
Illusztráció - © Fotó: KM-archív
Olyan sztorikat mesélnek néha rendőrök, mentősök, ápolók a mindennapi munkájukról, hivatásuk árnyoldaláról, amelyeket szinte el sem hiszek. Persze sohasem kamera előtt vagy diktafonba keseregnek, csak barátilag, nem hivatalosan. Szó szerint leírhatatlanul. Palicz István jegyzete.

Egyik vissza­térő problémájuk a sok közül, hogy bár güriznek, nem egyszer életek múlnak a döntéseiken, képtelenek megélni a fizetésükből. Kénytelenek másod-, olykor harmadállásban is dolgozni. Van, aki „csak” ruhát és autót cserél: egyik nap mentős, a másik nap tűzoltó, a kollégája gépjárművezető-oktató, de akad közöttük házi ápolást, fuvarozást, vagyonvédelmet vállaló, vagy kisboltot, trafikot üzemeltető vállalkozó is.

Egészséges gyanakvással figyelném annak a mentőtiszt­nek, ápolónak a mozdulatait (már ha nem vagyok éppen eszméletlen), aki az utolsó munkaórájában vagy sokadik túlórájában igyekszik a lehető leglelkiismeretesebben ellátni, gyógyszert adagolni nekem a hord- vagy beteg­ágyon, de nem kevés nyugtalansággal töltene el az a tudat is, hogy fehér ruhás hősünk aznap alig egy órája állt munkába közalkalmazottként, csak éppen az előző munkahelyéről esett be holtfáradtan.

A törvény erejével tiltsuk meg számukra az egészségtelen álláshalmozást! – vetette fel egy „nagytudású” a közelmúltban. Rendben, de csak abban az esetben, ha ezzel egy időben a borítékjukba teszi az állam azt a jövedelemkülönbözetet, ami miatt kénytelenek kiegészítő munkákat vállalni! Amikor a 12 vagy 24 óra után járó pihenőnapok valóban a pihenésről szólhatnak majd számukra, elhanyagolható részletkérdés lesz, hogy milyen munkarendben végzik a hivatásukat.

Palicz István








hirdetés