Kelley
Az új versenykiírás alapján a mindössze egy győzelemmel az utolsó helyen álló Zalaegerszegi TE is reménykedhet még abban, hogy megkapaszkodik a férfi NB I. A csoportban. A két évvel ezelőtti bajnok „csont nélkül” már aligha marad bent az élvonalban, de mivel az új lebonyolítás szerint az alapszakaszt követően a 13. és 14. helyen végzett csapatok az egyik fél második nyert győzelméig tartó párharcban küzdenek a kiesés elkerüléséért, ezért a zalaiak is reménykedhetnek még.
Ezt támasztja alá, hogy a Marso-Vagép NYKK jövő heti ellenfele sorra cseréli az idegenlégiósait, és szerdán egy, a honi bajnokságban jól ismert, a Szolnok színeiben bajnoki címet is szerzett, Pécsen is megfordult irányítót is a soraiba szólított. Az amerikai Thomas Kelley – hiszen róla van szó – a Kecskemétet hagyta ott a dunántúliak hívó szavára.
Az embernek van egy olyan érzése, hogy hiába lesz pályaelőnye a ZTE ellenfelének, az osztályozót ajánlott lesz elkerülnie az erre „esélyes” csapatoknak, így a nyíregyháziaknak is. Számításaink szerint Ferenczi Tamás legénységének a meglévő hathoz még három siker szükséges ahhoz, hogy ne kerüljön bajba, a hátralévő nyolc fordulóban hazai pályán a Pécs (szombaton 18 órától), a Paks, a Debrecen és a Falco KC, idegenben pedig a ZTE, az Albacomp, a Szeged és a Sopron lesz az ellenfél. Ami a következő meccset illeti, eldőlt, hogy a baranyaiak a teljes keretükkel érkezhetnek, hiszen a Nyíregyházán is megfordult hátvédjük, Jara Rubin Doyne csak felfüggesztett eltiltást kapott azért, mert verekedésbe keveredett két kaposvári játékossal a két csapat Magyar Kupa-mérkőzésén.
- Bodnár Tibor -