Akadályok a Sárkányok földjén

A legnépszerűbb akadály a termálmedencében elhelyezett negatív létra volt
A legnépszerűbb akadály a termálmedencében elhelyezett negatív létra volt
Nyírbátor – A Sárkány ott lakozik benned, és csak arra vár, hogy kiszabadítsd!


Az évszakhoz képest enyhe időjárás fogadta múlt szombaton a terepfutás szerelmeseit Nyírbátorban, az első Dragon Ice-viadalon.

A Dragon Ice a már kétszer is megrendezett Dragon Race extrém akadályokkal tarkított terepfutó akadályverseny téli változata, amelynek helyszíne a Sárkány Wellness és Gyógyfürdő, valamint annak környéke.

Hat új akadállyal készültek

– A második Dragon Race után kerestek meg a versenyzők, hogy mi lenne, ha télen is rendeznénk ilyen futamot. Elgondolkoztam rajta és úgy döntöttem, belevágunk, megerősített ebben az óriási érdeklődés is – mondta Margitics Zoltán, a verseny szervezője.

– Közel kétszáz versenyző regisztrált és indult el a megmérettetésen, ami rögtön igazolta is, hogy van létjogosultsága egy ilyen téli futamnak is. A pálya hossza tíz kilométer, és negyven akadályt kell teljesíteniük a versenyzőknek, a feladatok sokfélék, de egy közös tulajdonságuk van: mindent egyszer lehet megpróbálni. Ha valaki ront, büntetőfeladatot kell végrehajtania (felülés, guggolás). A különböző akadályok között szerepel kötélmászás, függeszkedés, dárdadobás, ferderámpa-mászás, cölöpjárás, gumihúzás és -forgatás, zsákcipelés. A nyáron már megszokott akadályokhoz képest hat új akadállyal készültünk, köztük egy igazi télivel is, jégkorongütővel kellett célba ütniük a versenyzőknek, legkülönlegesebb azonban az utolsó akadály, egy negatív létra a kinti termálmedencében, közvetlenül a cél előtt.

A versenyen részt vett Vitkai Elemér is, aki decemberben korosztályában megnyerte a huszonnégy órás Spartan Iceland Ultra Championship versenyt.

– Örömmel jöttem, Zolit régóta ismerem, tudtam, hogy kreatív srác. Nem is csalódtam, remek akadályokat építettek. Nagyon jó volt az elején, és meg is lepett, hogy golyóval kellett futni nagyjából egy kilométert. Az utolsó akadály pedig a termálmedencében méltó befejezése volt a mai napnak. Az akadályok egyenletesen voltak elosztva, mindegyiknek megvolt a nehézsége, a rúdmászás kicsit kivette az erőmet, a kukoricamorzsolás pedig a gyerekkoromat idézte, mert ha rossz voltam, nagyapám azzal büntetett, hogy egy talicska kukoricát kellett lemorzsolnom. Azt gondolom, hogy aki kihagyta, az bánhatja!

Gyuris Klaudia egy baráti társasággal Budapestről érkezett a versenyre.

Nagyon jó buli volt

– Már nyáron is részt vettem a Dragon Race-en, nem is volt kérdés, hogy kipróbáljuk ennek a téli változatát is. Nagyon szeretem az akadályfutást, ez egy különleges pálya volt, végig nagyon élveztem, az utolsó akadály pedig csúcs volt a termálmedencében, ilyennel még soha nem találkoztam. Biztos, hogy a következőn is részt fogok venni – mondta Klaudia.

Karaba Tünde szintén a fővárosból érkezett.

Az OCR Magazinban jelent meg egy cikk, amelyben olvastam, hogy a termálban lesz a befutó, ez egyből meg is győzött, hogy el kell jönnöm ide. Kiváló volt a szervezés, ötletes akadályokat állítottak össze a szervezők, nagyon jó buli volt. A megyében és Nyírbátorban is most járok először, és most hallottam, hogy ennek van egy nyári változata is, itt a helyem azon is!

A célba érkezőket a befutóérem mellett egy kupica szíverősítővel, forralt borral és forró teával várták a szervezők, valamint az elgémberedett végtagú versenyzők igénybe vehették a fürdő szolgáltatásait is, akinek pedig kedve szottyant hozzá, részt vehetett az éjszakai fürdőzésen, amelyen retró dj. szórakoztatta a fáradt, de elégedett versenyzőket.

BB

Címkék: ,







hirdetés