Akadoznak a (le)folyó ügyeink

Akadoznak a (le)folyó ügyeink
© Alvázmosás: megoldva |Illusztráció: KM-archív
Nyíregyháza – Megyénk több településén is komoly gondokat okozott a szerdán lezúduló nagy mennyiségű eső.

A napokban lezúduló eső a gazdáknak ugyan áldás, de a megye több településén átok – főként, ahol a csapadékvíz-elvezetés nem, vagy nehézkesen megoldott. A pincéket, föld- és zúzottkővel leszórt utakat elöntő özönvíz panaszáradatot is hozott magával.

Új koncepció készült

„A Kert közi pincékben ismét víz áll. Ez a probléma már 8–10 éve fennáll, és senki sem segít rajtunk. A víz a kint álló autókba is befolyik. Hol van az ígért átemelő?” – tette fel a kérdést a v@rosvitán Fazekas Ágnes.

– Az utóbbi években érzékelhető klímaváltozások hatásai városunkat sem kerülték el. Az esős napokon lehullott csapadékvíz mennyisége és intenzitása megnőtt, ezzel párhuzamosan pedig a városi csapadékvíz-elvezető rendszer kiépítése óta nagy mértékben nőtt a burkolt felületek aránya is – reagált olvasónk felvetésére Rendes Sándor, a megyeszékhely önkormányzatának sajtószóvivője.

– A város csapadék- és belvízelvezető rendszere alapvetően a VIII. számú főfolyás és mellékágainak elvezetőkapacitásától függ, mely a város csapadékvizét a Lónyai-főcsatornába juttatja. Időnként a befogadókon visszaduzzadások keletkeznek, és a kis keresztmetszetű utcai elvezetőrendszerekben kiöntéseket okoznak. A város egyre jelentősebb területein okozott problémát az eső és a belvíz, így szükségessé vált a 2003-as csapadékvíz-elvezetési koncepció újragondolása. Megerősítette ezt az az állásfoglalás is, mely szerint 20 százalékos növekedés várható az extrém események gyakorisága miatt. Ezért a város elkészíttette „új” csapadékvíz-elvezetési koncepcióját. Az ütemezésének megfelelően tavaly elkészíttettük a tanulmányterveket a Malomkert-Kert köz térségére, a Tünde utca és térségére, Kistelekiszőlő és Borbánya déli részére, Mandabokorra, az Orosi út déli oldalára, és vízjogi létesítési engedélyes terveket több utcára.

Tisztában vannak a gondokkal

– Eső után elkeserítő látványt nyújt Demecser-Borzsova tanya, mert nincs megfelelő belvízelvezető árok. Az utat az idén megcsinálták, de az árkokat pusztán kivájta egy kotrógép, ezek nincsenek összekötve. A csapadékvíz a szikkasztóárkokban büdösödik, míg el nem „szivalkodik” – jelezte olvasónk, Forgács Csaba. Hozzátette: – Egy nagyobb esőt követően az úton folyik át a víz a szemben levő házak udvarára. A Borzsován lakó közmunkások Demecserben javítják évről évre a vízelvezető árkokat, a saját házukat pedig lassan elviszi a víz.

Kiss Gyulát nem lepte meg az észrevétel, tisztában van azzal, hogy a komoly esőzés mekkora problémát jelent Demecserben.

– Rendkívüli mennyiségű, 30–40 milliméter eső esett szerdán, amit nem tudtak elnyelni a vízelvezetők. Ez nem egyedi eset, Nyíregyházán, a Kossuth utcán is tapasztalni, hogy csak jóval később tud elfolyni a csapadék, mert nem bírják az átereszek – reagált Demecser polgármestere.

– Borzsován homokos a terület, ami beomlik, és belemossa a víz az árokba. A főutca a közúthoz tartozik, mégis igyekszünk mi megoldást keresni. Próbáljuk fűbetonnal kibélelni az árkokat. Az eső arra jó volt, hogy lássuk: hol vannak az eldugult részek. Nem ülünk ölbe tett kézzel, lehetőségeink szerint szeretnénk mielőbb megoldani a problémát – említette Kiss Gyula.
 

Októberben befejezik a helyreállítást

Februárban érkezett szerkesztőségünkhöz egy olvasói levél, melyben arról panaszkodnak az újfehértói lakosok, hogy az enyhe és csapadékos tél sár­tengerré változtatott több utcát, ellehetetlenítve a környéken a közlekedést. Akkor Nagy Sándor polgármester elmondta: a város több utcája szennyvízberuházás miatt van feltúrva, annyit tehetnek, hogy a helyi buszközlekedést elterelik ezekről a területekről.

– A szennyvízberuházás befejeződött, a télen problémás utcarészeken már lehet közlekedni, de nyilván maradtak még földutak, ahol ebben a hónapban és októberben fejeződnek be a helyreállítások – tájékoztatta lapunkat Újfehértó első embere. Hozzátette: ez nem azt jelenti, hogy szilárd burkolatot kapnak ezek az utak, csak annyit, hogy az eredeti állapotokat állítják vissza. A gödröket még fel kell tölteni, a földutakat pedig gréderezni, hogy csapadékos időben járhatóak legyenek.

 
KM








hirdetés